Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Sikeres évet zártak a Budai XI. SE triatlonistái

Újbuda   |   2015, november 11 - 12:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kitűnően teljesítettek az idei versenyszezonban a Budai XI. SE Triatlonistái. A Tóth Zsófia és Sáthy István által szerzett korosztályos bajnoki győzelmekkel évek óta tartják a magasra emelt színvonalat. Emellett az ország különböző pontjain - Tiszaújvárosban, Balatonfüreden, Szombathelyen, Fadd-Domboriban Balassagyarmaton - képviselték Újbudát és tértek haza érmekkel.

A Magyar Triatlon Szövetség 2015-ös korosztályos ranglistáján a 13 ranglistás versenyből a legjobb 5 eredménye számít az éves mérlegbe. Ezeken a versenyeken előkelő pozíciót foglalnak el az újbudai versenyzők. Imre Alexandra, Tóth Zsófia és Sáthy István második, Tóth Krisztina harmadik, Eisenbacher Dóra negyedik, Bernárd János hatodik a megszerzett ranglistapontok alapján. Beszámolójuk szerint mindez a rendezett egyesületi háttérnek és a szponzorok támogatásának köszönhető.

Újbuda