Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Rekordrészvétellel lezajlott a Gyerekegyetem

Újbuda   |   2019, július 19 - 14:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

Véget ért a BME Gyerekegyetem, a záróeseményen a diplomázó diákok projektfeladataik ismertetésével bizonyították megszerzett tudásukat.

- Bízom benne, hogy várakozásaitok teljesültek, és rengeteg élményt, érdekes ismeretet szereztetek az előadásokon, szemináriumokon, egyúttal jól éreztétek magatokat a játék idején és a sportfoglalkozások alatt. Most rajtatok a sor, hogy bemutassátok, mit tanultatok – szólította meg a BME Gyerekegyetem „végzőseit” Orosz László docens. A leendő „diplomások” a hagyományokhoz híven a jövőben megvalósuló találmányaikat mutatták be. A tervek között szerepelt például egy felhőkarcoló ablaktisztító robotot, egy orvosrobot, egy gyógyszeripari találmány, egy allergéneket kimutató eszköz, valamint egy vakok számára kifejlesztett ultrapi-szemüveg is. A környezetvédelmi elképzelések közé tartozott egy szemétevő kuka, egy környezetbarát robot, egy bármit bármivé átalakító transzformátor. Praktikus problémát orvosol az okos tál, amely személyre szabottan végzi az ételek fűszerezését. A globális energiaigény kielégítésére antianyagot használó eszközt is tervezett egy csapat. A gyerekek egyik csoportja űrbéli magfúziós reaktort tervezett, egy másik energiatermelő tornyot, és volt olyan csapat, amely megalkotta az összeesküvés elméleteket lebuktató gépet.

A BME Gyerekegyetem diplomáit a két turnusban végzett több mint 600 általános iskolás gyerekegyetemistának Józsa János rektor, Pálfalvi András általános kancellár-helyettes, Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány elnöke, Hordós Viktória, az eNet tanácsadója, Fekete Erika, az eNet Kft. HR igazgatója, valamint Jakab Roland, az Ericsson Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettese adta át.

Az idén ötéves Gyerekegyetemhez pontgyűjtő rendszer is kapcsolódik: Arany Bagoly diplomát vehettek át azok a diákok, akik legalább 45 pontot szereztek. Ezt legalább két Gyerekegyetemen való részvétellel, valamint az évközi programok látogatásával lehetetett elérni. Az első okleveleket Paz Lighuen Belián, Bekker Endre Botond, valamint Juhász Tamás Donát vehették át.

forrás:bme.hu

Fotó: SPOT, Philip János

Címkék: