Szabó Borbála drámája, a Rebeka egy terápia folyamatát meséli el. A fiatal és ambiciózus sztárpszichológus (Egger Géza) szerelmi kapcsolatba bonyolódik borderline személyiségzavarral küzdő páciensével (Kurta Niké). A kliens személyiségében egy depressziós, önsorsrontó női alak mellett egy olyan pezsgő, fiatal, vonzó ember rejtőzik, aki a kezelés során életre kel. Az események ezután felgyorsulnak, valóság és képzelet végzetesen összekeveredik.
Az előadás mégsem egy betegség, hanem egy szerelmi négyszög komikus és tragikus története. A mű egy megtörtént ügy pszichológiai esettanulmánya alapján született, a megírást kutatómunka előzte meg: Szabó Borbála rendszeresen járt konferenciákra, ahol pszichiáterek, pszichológusok előadásait hallgatta különleges esetekről.
Balogh Attila rendezése egészen közelről, hitelesen mutatja be egy terápiás kezelés zárt és védett közegét. – Úgy látom, hogy a személyiségünk belső világa nagyon is költői hangon szólal meg bennünk – mondta lapunknak a rendező. – Számomra az az igazán izgalmas kérdés, miként lehet ezt a lírai világot színházban megmutatni. Maga az eset csak ürügy arra, hogy valami mélyebb, személyesebb igazságot meséljünk el az emberről. Olyan kérdésekre keressük a választ, hogy vajon ki a beteg, ki az egészséges, hozzáférhet-e a lélekhez a tudomány, bele lehet-e szeretni valakibe, aki nem létezik.
Az előadás nyitott színházi formában, a nézők bevonásával meséli el az eseményeket. A Rebeka kísérlet, amely – elkerülve a katasztrófaturizmus csapdáját – arra keresi a választ, hogy mi a viszonyunk önmagunkhoz.
(K. G.)
