Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Pont magazin novemberben

Újbuda   |   2019, október 30 - 11:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

A november elején megjelenő Pont magazin bejárta a nemrég megnyílt Kaptár Ifjúsági Klubot. Az őrmezői fiatalok új házáról kiderült: olyan nyitott és inkluzív közösségi hellyé szeretne válni, ahol fontos szerepet kap a művészettel nevelés, a fiatalok tanulása, kikapcsolódása, az őket érintő mindennapos kihívások mellett. Mi több, az első workshopok eredményei illusztrációként már meg is jelennek a lapban.

„Ha egy épületet festett üvegablak díszít, azonnal ráfogják, hogy Róth Miksa munkája. Pedig a dolog ennél jóval bonyolultabb” – meséli a hagyatékot gondozó Emlékház igazgatója, Fényi Tibor. Az 1865-ben született Róth Miksa apja, nagyapja, sőt, testvére, Manó is üveges volt, műhelyében pedig egyszerre akár 10–15 munkatárssal dolgozott, akik azután gyakran saját üzletet alapítottak. A Mesélő falak sorozat szerzője ezúttal Róth Miksa nyomába eredt Újbudán.

Színes rézkarcok, csivitelő madarak, apró dísztárgyak sugározzák az életigenlést a Bartók Béla úti galériában és kávézóban. Az Arnoldo ihletője, a rézkarc műfajának egyik megújítója, Gross Arnold november 25-én lenne 90 esztendős. Nyitott, közvetlen, játékos személyiségével a művészet demokratizálásában hitt, célja volt eljutni minden társadalmi réteghez.

Az Újbudán alkotó fiatalok is helyet kaptak a magazinban, az Urban Characters applikáció „szülőanyja” környezeti terhelésünk minimalizására keresett játékos megoldást. Petró Panna találmánya egyéni ökotudatos lehetőségeinkre mutat rá, ugyanakkor más, hasonló szemléletű városlakókkal is összekapcsol.

November 20-án a 200 éves Albertfalva programsorozatának kiemelkedő eseménye egyszersmind Kocsis Krisztián három darabjának ősbemutatója lesz. A magazin portrét fest Kocsis Zoltán gyermekeiről: Krisztiánról, aki kilencéves korától tudatosan készült a zenész pályára, és Viktóriáról, aki ugyan gyönyörűen zongorázik, mégsem vágyik zongoraművészi karrierre. A Budapesti Vonósokkal a Kocsis család tagjai, Tóth Erika és Kocsis Viktória is fellépnek Albertfalván.

Címkék: