Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Pályazár lesz Kelenföld és a Keleti pályaudvar között

Újbuda   |   2017, április 28 - 23:38Nyomtatóbarát változatSend by email

Pályazár lesz érvényben május 17-től június 1-ig a Keleti pályaudvar és Kelenföld között, emiatt több vonat is módosított menetrend szerint közlekedik.

A Mávinform közleménye szerint pályakarbantartást végeznek május 17-től június 1-ig Kelenföld és a Keleti pályaudvar között. Ez idő alatt a győri, a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi és a kelebiai vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, a pécsi, soproni, illetve szombathelyi InterCity vonatok a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.

Munkanapokon a székesfehérvári G43-as, a martonvásári S30-as, a tárnoki S36-os, illetve a tatabánya-oroszlányi S12-es elővárosi vonatok Kelenföldről indulnak és oda futnak be. Az S60-as sülysápi vonatok Kőbánya felsőről, a G60-as szolnoki és nagykátai vonatok Kelenföldről startolnak és oda futnak be. A Budapest-Keleti–Kelebia közötti járatok Kőbánya-Kispestről indulnak és oda futnak be.