Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 18. csütörtök, Frigyes

Öt ország diákjait látta vendégül a Grosics suli

Újbuda   |   2019, május 13 - 13:35Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Erasmus KA2 pályázat keretén öt ország diákjai és pedagógusai érkeztek az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolába, hogy május 4-11. között vállalásuknak megfelelően megvalósítsák a „Tanulj, sportolj, kütyüzz okosan” elképzelést.

Spanyol, francia, litván, portugál és belga diákok érkeztek tanáraikkal együtt az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolába az Erasmus KA2 program keretében. A grosicsosok is jártak már Litvániában és Spanyolországban, ahol a helyi önkormányzatok vezetői fogadták őket. Május 8-án Hoffmann Tamás polgármestere is köszöntötte külföldieket, beszédében az egészséges életre buzdította őket, beszámolt a kerület sportéletéről, elmondta, hogy korábban, Újbudán kevésbé ismert sportágakat is sikerült népszerűvé tenni a kerületi fiatalok körében. Végül ajándékokkal kedveskedett a vendégeknek.

Kiss Mihály iskolaigazgató elmondta: sikerült elgondolkodtatni a gyerekeket arról, hogyan töltsék hasznosan és egészségesen szabadidejüket, hogy megtanulják, miként használják okos eszközeiket úgy, hogy azok ne csak az időt rabolják. Kiemelte, hogy nemcsak a diákoknak hasznos az Erasmus KA2 program, hanem az iskola tanárai is gyakorolhatták az angol nyelvet, miközben más országok fiataljaival és kultúrájával ismerkedhetnek.

D. B. S.