Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 11. péntek, Brigitta

Őrmező Ünnepén együtt buliztak a családok

Újbuda   |   2019, szeptember 17 - 12:09Nyomtatóbarát változatSend by email

Szeptember 14-én 19. alkalommal rendezték meg Őrmező Ünnepét. Az itteniek kedvelt hagyományos fesztiválján a színes programok mellett főzőverseny is várta a családokat.

A délelőtti gyerekprogramok mellett egész nap koncertek, pörgős műsorok biztosították, hogy senki se unatkozzon. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere kiemelte, a gazdagrétihez hasonlóan Őrmező Ünnepe is nagy múltú fesztivál, és hogy mennyire sikeres, az lemérhető a nagyszámú érdeklődőben és a jó hangulatban, ami pozitív visszaigazolás az önkormányzat felé is. Az Újbudai Ősz rendezvénysorozatának az a célja, hogy évről évre még több családot be tudjon vonzani az eseményekbe, hiszen a XI. kerület egy nagy összetartó közösség.

Junghausz Rajmund, önkormányzati képviselő hangsúlyozta, az őrmezői egy olyan igazi jó közösség, ahonnan a családok nem akarnak elköltözni, ha felnőnek a gyerekek, nem mennek el, hanem itt alapítanak családot. A közös élmények, versenyek, bulik elmélyítik az összetartozás élményét, ezért is olyan fontos az ittenieknek Őrmező Ünnepe.

Az idei fesztivált a szervezők a helyiek kívánságai alapján állították össze, így a legkisebbek kitombolhatták magukat a Csúzlizdában, az ugrálóvárban, vagy rekeszmászás közben, trambulinon, körhintán, miközben szüleik a többi felnőttel együtt élvezhették a színpadi koncerteket, előadásokat. A rendezvény természetesen utcabállal ért véget.

(Újbuda)