Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. szombat, Ferenc

Ónos eső - harmadfokú figyelmeztetés a fővárosban

Újbuda   |   2017, január 31 - 13:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több megyében és Budapesten is harmadfokúra emelték az ónos eső veszélye miatti figyelmeztetést. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is fokozott óvatosságot kér.

Jelentős mennyiségű ónos eső, északon havazás várható az országban - állítja az Országos Meteorológia Szolgálat. Az ónos eső veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyére a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetést adták ki. Szintén az ónos eső veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Komárom-Esztergom, Somogy és Veszprém megyére. Elsőfokú a figyelmeztetés Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében.
Kedden eleinte az ország északi felében alakulhat ki időszakos gyenge havazás, ónos szitálás, majd a déli óráktól nyugat felől főként a Dunántúlon már előfordulhat helyenként időszakos kisebb ónos eső. A délutáni óráktól intenzívebbé válik a csapadék: az ország döntő részén (nagyjából a Győr-Budapest-Debrecen vonaltól délre, kivéve a Tiszántúl keleti részét, és a Dunántúl északnyugati részét) jelentős mennyiségű (több milliméternyi) ónos eső várható. Szerda reggelig a Pécs-Budapest sáv körüli megyékben akár 10-15 milliméternyi ónos eső hullhat. Szerda napközben a Győr-Debrecen vonaltól északra várható több milliméternyi ónos eső kiemelten az Alföld északi részén és az Északi-középhegység előterében várható, ettől délre inkább esőre lehet számítani.
Emellett több területre - a fővárosra, valamint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére - a havazás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Azt írták: szerda éjfélig az Északi-középhegység térségében a legtöbb helyen 5-15 centiméter hó valószínű, de főként Nógrád megyében, illetve Pest megye északi részein ennél nagyobb mennyiség is hullhat.
A Magyar Közútkezelő azt közölte: az előrejelzések alapján az ónos esővel és havazásban érintett megyékben megelőzésképpen már végeztek sószórási munkákat. Első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül az alacsony forgalmú, kisebb településeket összekötő mellékutakon és bekötőutakon avatkoznak be. Ezzel együtt a közútkezelő azt kéri: ónos eső esetén lehetőleg ne induljanak útnak.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) is fokozott óvatosságot kér. Közleményükben kiemelték, hogy a téli időjárással kapcsolatban kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit és használják a katasztrófavédelem ingyenes tájékoztató alkalmazását (VÉSZ).
Az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról a met.hu weboldalon, az aktuális útviszonyokról pedig a Magyar Közút információs portálján, az utinform.hu oldalon lehet információt találni.

MTI/Újbuda