Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Oktatási és szociális dolgozókat jutalmaztak a kerületi tanévzárón

Újbuda   |   2022, június 28 - 13:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nem csak szóban ismerte el a XI. kerületben tevékenykedő óvodai és iskolai pedagógusok, szociális dolgozók idei munkáját Újbuda Önkormányzata. A tavalyi járványhelyzet és az idei menekültválság miatt gondterhelt 2021/22-es tanévet lezáró június 16-i ünnepségen díjazták az évek óta kimagaslóan helytálló kerületi közoktatási és szociális szakembereket.

A kerületi tanévzáró rendezvényen László Imre polgármester beszélt arról a hatalmas teherről, ami a kerületi intézmények munkatársainak vállára nehezedett az elmúlt időszakban. Elmondta, hogy bár ezt nem lehet eléggé meghálálni, az önkormányzat igyekszik lehetőségeihez mérten honorálni, ezért idén már 161 millió forinttal megemelte a cafeteriát a kerületi fenntartású intézményekben. Ez mintegy 100 ezer forint plusz juttatást jelent minden újbudai köztisztviselőnek és közalkalmazottnak.
Bakai-Nagy Zita alpolgármester beszédében az elmúlt esztendőre visszatekintve felsorolta az oktatási és szociális területen elvégzett fontosabb fejlesztéseket, majd megerősítette, hogy a kerület intézményei hibátlanul kezelték a járványhelyzetet, ráadásul kiválóan helytálltak a hirtelen jött ukrán menekültválságban is.