Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nyílt nap a Petőfi laktanyában

Újbuda   |   2022, július 13 - 11:11Nyomtatóbarát változatSend by email

Budapest egyik legrégebbi katonai létesítménye, a Petőfi Sándor laktanya nyitott kapukkal várta a családokat július 2-án. A Budaörsi úti MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár hagyományos nyílt napja az elmúlt két évben elmaradt, most azonban kitettek magukért a szervezők. A dandár idén júniusban ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját.

Látványos bemutatókban és programokban gazdag családi és nyílt napot rendezett az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a MH Katonai Rendészeti Központtal közösen július első szombatján. A népszerű rendezvény az elmúlt két esztendőben a járványhelyzet miatt elmaradt, idén azonban ismét megtartották, több alakulat és katonai szervezet, valamint a társszervek részvételével. – A honvédségi tevékenység bemutatásán túl ez jó alkalom arra is, hogy a civilek, köztük a XI. kerületi lakosság és a katonák közelebb kerüljenek egymáshoz – emelte ki Mudra József dandárparancsnok. – A katonák a Covid-járvány idején sem zárkóztak be a laktanyába: kórházakban teljesítettek szolgálatot vagy a közrend fenntartásában, illetve a határon segítették a rendőrök munkáját – mondta el az ezredes.

A nyílt nap célja kettős: egyrészt fontos, hogy a hivatásos, szerződéses vagy tartalékos katonák, illetve a honvédelmi alkalmazottak megmutathassák családjuknak, hol szolgálnak, milyen fegyverekkel és haditechnikai eszközökkel milyen feladatokat látnak el. – Szeretnénk, hogy a polgárok lássák, adóforintjaikat jó célra költjük – összegezte Mudra József. Másrészt, főleg a mostani háborús időkben, szükség van arra is, hogy a honvédség minden lehetséges módon nyisson a civil szféra felé, bemutatkozzon, emellett toborozzon is, hiszen ma különösen fontos az utánpótlás.

Az egész napos programsorozaton a szokásoknak megfelelően nemcsak a budapesti katonai alakulatok, de más fegyveres szervezetek is bemutatták képességeiket, felszerelésüket, egyes eszközöket, járműveket ki is lehetett próbálni. A rendőrség BMW R1250 RT típusú, 1254 köbcentis, kéthengeres boxermotorral ellátott járműveire gyerekként életre szóló élményként lehetett felülni. A magyar rendőri motorkerékpáros szolgálat közel 100 éves múltra tekint vissza: 1926. július 29-én lépett szolgálatba az első rendőrségi motorkerékpáros. A magas rangú személyek útját 1960 óta kíséri díszegység, a feladatokat a kezdetekkor még Simson motorkerékpárokkal látták el.

A járműmustrából a XI. kerületi tűzoltó-parancsnokság sem maradhatott ki, a tűzoltóautókban szünet nélkül váltották egymást a legifjabbak, de a MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred keresőrobotja is komoly feltűnést keltett. A dinamikus harcászati mutatványokba dél-előtt a tűzoltók hoztak izgalmat, amikor a katonák között egyszer csak elsuhant egy emelőkosaras autó. Az ország legnagyobb, negyvenkét méteres munkamagasságával rendelkező tűzoltólétrájának valós riasztás miatt kellett elhagynia a laktanyát. Utána folytatódott a bemutató, mely során a lövészek kötelékben mozogva, az ellenséges tüzet viszonozva, egymást fedezve, nyílt terepen fogtak el és tettek harcképtelenné egy ellenséges harcost, majd kihoztak egy sebesültet.

A szervezők igyekeztek minden korosztály érdeklődését kielégíteni. A legkisebbeknek gyerekkoncerttel, kisvasúttal, ugrálóvárral, „kipróbálható” harci támogató járművekkel kedveskedtek, a felnőttek pedig a legmodernebb eszközök mellett hagyományőrzőket is felvonultató bemutatókkal, sportprogramokkal, délután pedig koncertekkel kapcsolódhattak ki. A fellépők között a Bon-bon és Vastag Tamásék vonzották a legnagyobb tömeget, de a Különleges Díszelgő Csoport látványos alaki programjára is sokan voltak kíváncsiak. Az MH Központi Zenekar térzenéje pedig olyan hangulatot teremtett, amelyhez foghatót már hosszú ideje nem tapasztaltak a laktanyában.

Mi az a dandár?

A dandár a Magyar Honvédségben jelenleg a legnagyobb kötelék, létszáma általában 2000–5000 között van. A vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár alapfeladatai közé tartozik a Honvédelmi Minisztérium és a katonai felső vezetés részére a híradó, informatikai és elektronikus információvédelmi szolgáltatások nyújtása, de az ő dolga a Sándor-palota protokolláris őrzése, a Szent Korona őrzése és védelme, valamint a nemzeti, állami, katonai rendezvények protokolláris, díszelgő és katonazenekari feladatainak végrehajtása is.

Helyőrségtörténet

A laktanya területe már Mária Terézia idején is katonai alakulatoknak adott otthont, a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár több mint tizenöt esztendeje, 2007 júniusa óta települ itt. A dandár az MH Híradó és Informatikai Parancsnokság, az MH Budapesti Helyőr­ség-parancsnokság, az MH Támogató Ezred, az MH 32. Budapest Őr- és Díszezred, az MH Központi Zenekar integrálásával jött létre, nevét 2012-ben vette fel; vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor vezérezredes korának kiemelkedő katonai személyisége volt. A Központi Zenekar Magyarország legnagyobb létszámú katonazenekara, amely 1962-ben alakult. Múltja 1896-ig nyúlik vissza, ekkor jött létre az Első Honvéd Gyalogezred zenekara a fővárosban.

Katonából is hiány van

– Katonahiány van, mondjuk ki őszintén – közölte a honvédelmi miniszter július 4-én. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint „arra van szükség, hogy a magyar fiatalok, hölgyek és urak, változtatva az eddigi terveiken, beálljanak hivatásos, önkéntes vagy tartalékos módon a hadseregbe, és fontosnak tartsák a haza fegyveres védelmének ügyét”. – Az orosz–ukrán háború szomszédságában Magyarország ugyanakkor egyelőre kellő biztonságban és távolságban helyezkedik el a konfliktustól – jelentette ki a miniszter.