Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nemzetközi találkozó volt a Szent Benedekben

Újbuda   |   2014, február 27 - 10:44
Nyomtatóbarát változatSend by email
Comenius találkozó volt a Szent Benedek Iskolaközpontban. Hat európai és egy ázsiai ország diákjai és tanárai érkeztek Budapestre azzal a céllal, hogy - a Comenius program segítségével - magyarországi ismeretekkel is bővítsék nemzetközi tapasztalataikat. A Tempus Közalapítvány pályázata minden évben óriási lehetőséget ad a diákoknak azzal, hogy külföldre juttatja a diákokat.

A Szent Benedek Iskolaközpont hét európai, köztük egy ázsiai ország iskolájával együttműködésben vett részt a Comenius programban, melynek keretében a diákok Portugáliába, Törökországba, Németországba, Görögországba, Romániába, Olaszországba és Bulgáriába látogathattak el. Legutóbb a magyar katolikus iskola látta vendégül külföldi partnereit, akik színes műsort kaptak házigazdájuktól. A rendezvényt Hoffmann Tamás polgármester angol nyelven nyitotta meg, majd a partneriskolákból érkező 40 vendég a magyar és külföldi gyerekek közösen előadott mesejátékát láthatta. A kizárólag angolul folyó kétéves pályázat ezúttal "a történelem a nagyszülők szemén keresztül" címet viselte, amelynek során a tanulók saját nagyszüleiket interjúvolták meg, a történelmi élménybeszámolóikból írt esszéket pedig versenyre nevezték be.


A program résztvevői eddig hat országban jártak, ahol a városok felfedezése mellett tanórákat látogattak, valamint megismerhették a partnerországok népi kultúráját. Valkai Krisztina csoportvezető arról számolt be, hogy az egyes nemzetek mesteremberei a kosárfonás, a szövés, a cipész és más népi mesterségek fortélyaiba avatták be a fiatalokat. A Tempus alapítvány által kiírt Comenius program hamarosan befejeződik, a lezárást Portugáliában ünnepelik majd a résztvevők. A Szent Benedek Iskolaközpont igazgatója Deák István elmondta, azért csatlakoztak a programhoz, hogy diákokban felkeltsék az érdeklődést Európa és a nyelvtanulás iránt, és ráneveljék őket arra, hogy a külföldre jutásért meg kell dolgozni. A részvétel valóban nagy lehetőséget jelent, hiszen a program minden költséget finanszíroz – tette hozzá.

 

A Comenius program - melyet az Európai Bizottság 2014-től az átfogó Erasmus+ projekt részeként folytat és fejleszt tovább - évről-évre óvodák és iskolák ezreit készteti összefogásra a kontinensen. Célja, hogy a közoktatási intézmények nemzetközi együttműködés során ismerjék meg egymást és dolgozzanak közös feladatokon. A partnerség hozzásegíti az iskolákat nemzetközi kapcsolataik bővítéséhez, ápolásához, valamint tanáraik, tanulóik nyelvi és kommunikációs képességeinek fejlesztéséhez. Előnye az is, hogy segíti a sajátos tanulási igényű gyerekek integrációját, a képességközpontú oktatás hazai terjesztését, valamint a munka világára való felkészítést.

T.D. - ÚjbudaTV (2014. 02. 26.)