Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Nem adják fel

Újbuda   |   2021, november 24 - 15:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ami az átlagembernek csupán egy elhanyagolt telek, az a Nem Adom Fel Alapítvány ügyfeleinek az álmok netovábbja. A Mikes Kelemen utca 12. szám alatt fogyatékkal élőknek épülhet közösségi apartmanház. A sérült emberek általában szüleikkel vagy szociális otthonban élnek, számukra szinte elérhetetlen a saját ingatlan, az önállóság. Ebben hozna változást az alapítvány által menedzselt Mikes Lélekközpont Őrmezőn.

– A sérült személyeknek nemcsak a fogyatékkal, de lakhatási problémákkal is szembe kell nézniük, különösen Budapesten. Aki dolgozik közülünk, általában maximum 4 órában teheti, amiből messze nincs annyi jövedelme, hogy banki hitelt vehessen fel – mesél Papp Szabolcs a fogyatékkal élők kihívásairól, miközben szemügyre vesszük az alapítvány telkét. A Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője szerint az óbudai lakóotthonhoz hasonlóan, az újbudaiban is közel olyan élet várja majd a lakókat, mint egy saját lakásban, azzal a különbséggel, hogy itt személyzet segítené mindennapjaikat. – A beköltözésnek lesz egy pár milliós beugrója, emellett havi díjat kell majd fizetni. Ezért cserébe a lakó fürdőszobás-konyhás apartmanjában a nap 24 órájában számíthat segítségre például a fürdésben, hétköznapi ügyek intézésében – avat be a kerekes székes szóvivő.
A Nem Adom Fel 2011-ben kért először támogatást Újbuda Önkormányzatától egy sérült embereknek szánt lakóotthon megépítéséhez. A kerület akkor azzal segített, hogy az őrmezői üres telek földhasználati jogát jelképes összegért 50 évre átruházta az alapítványra. 2019-ben az alapítvány egy adományokkal megtámogatott hitelből kedvezményes összegért megvásárolta a telket az önkormányzattól. Most már csak házat kell rá építeni, ami nem könnyű feladat: a háromszintesre tervezett Mikes Lélekközpont tíz apartmanból álló első szintje mintegy 280 millió forintból valósulhat meg. – Bár rengeteg pénzről van szó, a jó ügyet „fentről” is támogatták – meséli Szabolcs. Történt ugyanis, hogy a Facebook októberi leállásakor ezrek képernyőjén éppen az apartmanházról szóló poszt fagyott le, órákig csak a Nem Adom Fel törekvéseit lehetett olvasni a közösségi oldalon. Az ügy ezzel akkora nyilvánosságot kapott, hogy azóta több építőipari cég is felajánlotta, hogy építőanyagokkal vagy tervezéssel segít.
– Mindent meg kell tennünk, hogy ez a ház megépülhessen. Sokakat érintett meg a történet, ami minket is motivál a segítségre – mondta el a helyszínen Bakai-Nagy Zita alpolgármester, aki szerint az önkormányzat médiafelülettel és figyelemfelhívó kampányokkal támogatja majd a központ felépülését, de részt vesz a segítő szándékú cégek felkeresésében is.
A Mikes Lélekközpont nem csupán egy lakóotthonnak ad majd helyet: az alapítvány a második szintre autistafejlesztő helyiségeket tervezett, ahol a Léleköntő Program részeként foglalkoznak majd autista gyerekekkel és szüleikkel. A harmadik szinten olyan lakásokat alakítanának ki, amelyekben a vidéki rokonok, barátok is megszállhatnak. – Erdélyből is járnak Budapestre autista gyermeket nevelő családok, amelyeknek komoly teher a lakás egy 2-3 hetes képzés idejére – tette hozzá a szóvivő. Papp Szabolcsnak nincsenek kétségei, hogy egyszer felépül az álomház, mert ők sosem adják fel.
T. D.