Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Nagyon fontos feladatunk a szemléletformálás

Újbuda   |   2021, május 5 - 17:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata saját programokkal is fellép mindenféle hátrányos megkülönböztetés ellen. A kerület esélyegyenlőségi koncepciójáról, terveiről Bakai-Nagy Zita alpolgármesterrel beszélgettünk.

• Minden demokráciában nagyon lényeges az egyenlő bánásmód betartása, így Magyarországon is. Milyen hiányosságok vannak még? Min lehetne javítani?

Szépen haladtunk az elmúlt évtizedekben ezen a téren, de sajnos még mindig nagyon sok olyan terület van, ahol nem beszélhetünk esélyegyenlőségről. Ilyen a nők hátrányos megkülönböztetése, a vallási megkülönböztetés, de életkor, származás alapján is sokakat ér még ma is diszkrimináció. Ezek ellen továbbra is harcolunk országos szinten.


• 2020 decemberében Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete elfogadta az immár harmadik ötéves időszakra szóló Kerületi Esélyegyenlőségi Programot. Mit tehet egy önkormányzat, hogy hatékonyan lépjen fel a hátrányos megkülönböztetéssel szemben?

Nagyon fontos feladatunk a szemléletformálás, figyelemfelhívás. Például a nők egyenjogúsága terén: még mindig előfordul, hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak, mint a férfiak. Harcolunk a fogyatékkal élők akadálymentes közlekedéséért, a mélyszegénységben élők és hajléktalanságba kényszerültek felemeléséért. Ezek a legégetőbb problémák, amelyekre mind-mind kitér a mi esélyegyenlőségi tervünk, és kerületi szinten ezekkel fogunk foglalkozni.


• Újbuda Önkormányzata saját dolgozói részére hivatali esély-egyenlőségi tervet dolgozott ki. Ebből mit sikerült megvalósítani?

A hivatal a mi munkavállalóink összessége, itt egyszerűbben meg tudjuk valósítani esélyegyenlőségi törekvéseinket. Kisgyermekes szülőknek részmunkaidőt biztosítunk, a szabadságok kiadásánál figyelembe vesszük az iskolai szüneteket a családosok esetében. Sikerrel működött a játszószobánk is, ami különösen a nyári szünet idején volt nagy segítség, a pandémia után a nálunk dolgozó szülők ezt újra igénybe vehetik majd. A nyugdíj előtt állóknak segítünk a hivatali ügyintézésben, az akadályok leküzdésében. Igen fontos, hogy támogassuk a kollégák előremenetelét, ezért képzéseket nyújtunk nekik.


• Az érzékenyítésben is szerepet vállal már régóta az önkormányzat. Milyen esélyegyenlőségi programjai vannak a kerületnek?

Sajnos most, a pandémia idején nem tudtuk folytatni a „Jobb velünk a világ” rendezvényt, melynek során a kerületben tanuló negyedik osztályosok játékos formában ismerhetik meg a fogyatékkal élők mindennapjait. Ide meghívást kapnak a Down Alapítvány, a Nem Adom Fel Alapítvány, a Montágh Imre iskola, az Újbuda Prizma – ahol megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjával foglalkoznak –, és sokan itt találkoznak a gyerekek közül először azzal, hogyan élnek a fogyatékkal élők, mivel foglalkoznak. Ez nagyon fontos esemény, és a gyerekek is nagyon szeretik. Másik ilyen rendezvényünk a „Közös a Napunk!”, amely során óvodapedagógusok akkreditált képzésben ismerkednek a fogyatékkal élők világával, az integráció lehetőségeivel. Ilyenkor a Montágh Imre iskola tanulói bemutatnak egy mesedarabot. Ezt követően az óvodások szüleivel beszélgetnek el szakemberek, miként tudják úgy nevelni gyermekeiket, hogy ők maguk is könnyebben teremtsenek a jövőben kapcsolatot fogyatékkal élő társaikkal, így segítve az integráció folyamatát.


• Az önkormányzat tavaly csatlakozott az Amnesty International „Egy lépéssel közelebb” kampányához. Miért volt ez fontos lépés?

Mi hiszünk abban, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a fizetést kell kapják a nők és a férfiak. Az önkormányzatoknál, a közszolgálatiságban nemtől függetlenül az iskolázottság és a munkaviszonyban eltöltött idő befolyásolja a munkabér mértékét, tehát a saját munkavállalóinknál nincs és nem is jöhet létre hátrányos megkülönböztetés. Sajnos más területeken még mindig van egyenlőtlenség ezen a téren, és kell ellene tenni. Mi ezért csatlakoztunk ehhez a kampányhoz, mert szeretnénk kiállni, és felhívni a figyelmet arra, hogy minden munkahelyen fel kell számolni a nemek közötti egyenlőtlenségeket.


• Ön hogyan látja azt a változást, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság beolvadt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába?

Szerintem ez nagyon rossz döntés volt. Korábban egy törvény szabályozta és hozta létre az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, ez külön felhívta az emberek figyelmét arra, milyen fontos az esélyegyenlőség, hogy a hátrányos megkülönböztetés ellen harcolni kell. Tudták, melyik hatósághoz fordulhatnak, ha őket hátrányos megkülönböztetés érte. Ez a beolvasztás azért volt rossz döntés a kormány részéről, mert a sok-sok egyéb ügy mellett kevesebb figyelmet fog kapni a jövőben az esélyegyenlőség kérdése. Újbuda Önkormányzata a XI. kerületben működő, esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezetekkel, cégekkel is rendszeres, jó kapcsolatot ápol. Programjaik megvalósítását pályázatokkal segítjük, de céljaik eléréséhez gyakran nagyobb segítséget is tudunk adni. Idén a Bliss Alapítványnak tudtunk segíteni, hogy a járvány időszakában újabb épületrészeket használhassanak a megfelelő távolságtartás érdekében, és oktatási tevékenységüket is folytathassák.


2009 óta ünneplik világszerte az esélyegyenlőség napját május 5-én. Ekkor lépett hatályba az Európai Unió alapszerződését több ponton módosító Lisszaboni Szerződés, amely kimondja a demokratikus egyenlőség, a képviseleti demokrácia és a részvételi demokrácia három alapelvét. Az Európai Unió Alapjogi Chartája nem került be közvetlen módon a Lisszaboni Szerződésbe, de annak a 6. cikkének (1) bekezdése alapján a szerződésekével azonos kötelező jogi erővel bír. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikke tiltja a hátrányos megkülönböztetés minden formáját, azaz többek között a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy más meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, életkor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetést. Így vált az uniós jogrend fontos elemévé az alapvető jogok védelme, a diszkrimináció tilalma.

Magyarországon a 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról meghatározza az egyenlő bánásmód követelményeinek érvényesítését a foglalkoztatás, a szociális biztonság és egészségügy, a lakhatás, az oktatás és képzés, valamint az áruk forgalma és szolgáltatások igénybevételeinek területén. A Köztársasági Esélyegyenlőségi Program célja, hogy az élet valamennyi területén megelőzze a hátrányos megkülönböztetést, és elősegítse egyes társadalmi csoportok tagjainak esélyegyenlőségét. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény hozta létre az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, amely országos hatáskörű államigazgatási szerv volt, de 2021. január 1-jétől beolvadt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába. Ez azt jelenti, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatait az alapvető jogok biztosa veszi át. Az ombudsman közigazgatási hatósági eljárás keretében jár el az egyenlő bánásmódot és az esélyegyenlőség előmozdítását érintő ügyekben a vonatkozó eljárási szabályoknak megfelelően. Az ügyfelek ezen ügyekben is a korábban megszokott módokon fordulhatnak az alapvető jogok biztosához.