Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 11. péntek, Brigitta

Monumentális divat- és táncbemutatók az Allee-ban

Újbuda   |   2016, október 10 - 13:03Nyomtatóbarát változatSend by email

Világhírű operák inspirálták az Allee Bevásárlóközpont „Operamesék a kifutón”divathetének idei rendezvénysorozatát. A nagyszabású divatbemutatókon az etióp királylány, a spanyol cigánylány és Cso-cso-szán is megjelent, az ismert szerepeket modellek és táncosok formálták meg, miközben bemutatták a legújabb őszi kollekciót.

Verdia Aida című operájának egyik leghíresebb betétdalával kezdődött, majd egy modern tánckoreográfiával egybekötött ruhakollekció bemutatójába hajlott az Allee Bevásárlóközpontban tartott látványos program. A színpadon táncosok és énekesek a közönség elé varázsolták a távol-keleti Cso-cso-szán alakját is Puccini Pillangókisasszony című operájából, a szintén Puccini írta Tosca áriájára pedig légi akrobatikus mutatványokat adtak elő.
Csajkovszkij Hattyúk tava balettjéből is profi táncművészek mutattak be részleteket, a Diótörőre gyerekbalerinák pörögtek, forogtak a levegőben. A közönség elámult, de nem csak a produkciókat látván, hanem a ruhák is lenyűgözték őket. A showműsorhoz nyereményjáték és a Magyar Állami Operaház régmúltját felidéző operatörténeti kiállítás is kapcsolódik. A divatbemutatókat az Allee szakembergárdája Lukács Gabi és Lakatos Márk segítségével álmodta színpadra. Szerintük a klasszikus műfajok és a modern divat világát nem nehéz egy színpadon egyszerre elképzelni. A trendi outfitek összeállításakor mindketten gondoltak a vékonyabb pénztárcájúakra is.

Galyas André, az Allee Bevásárlóközpont centermenedzsere hangsúlyozta, a szolgáltató központ imidzséhez hozzátartozik, hogy időről időre kulturális rendezvényekkel is kedveskedjenek vásárlóiknak. A divatnapok idején összesen 16 fergeteges divat- és táncshow-t láthat a közönség a bevásárlóközpont földszinti nagyszínpadán, legközelebb október 14-15-16-án.

T. K.