Szabadságvágya már pályája elején a kőszínházi társulatoktól a szabad színházi formációk felé hajtotta. Számos független műhely előadásaiban játszik, dolgozott a FÜGÉ-vel, a KV Társulattal, a Manna Produkcióval, az RS9 Színházzal. Alapítója a Másik Produkció nevű összművészeti társulatnak, melyben Gulyás Hermann Sándorral közös előadásokat hoznak létre. Játékfilmes alakításai közül a Martfűi rém főszerepe hozta el számára az országos ismertséget, most pedig a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilm forgatókönyv-író-rendezőjének, Deák Kristófnak a játékfilmjében vállalt főszerepet.
• A járvány ellenére is zökkenőmentesen sikerült befejezniük Az unoka című mozi forgatását. Ez manapság, kis túlzással, isteni szerencsének számít…
És az is, hogy egy színésznek van munkája. Tudom. Bevallom, nekem ez a kényszerszünet most még nagyon jólesik. Az elmúlt heteket, hónapokat végigdolgoztam, aminek az egyik legnagyobb hozadéka és öröme, hogy igen, befejeztük a filmet, amely, ha minden jól megy, jövő ősszel kerül a mozikba. Igazán jó hangulatú és fontos munka volt. Ráadásul a téma nagyon is aktuális. Személyes történetet dolgoz fel, a forgatókönyvét a rendező, Deák Kristóf írta az úgynevezett unokázós csalókról. Én vagyok az egyik főgonosz. Közben játszottam a már futó előadásaimban, próbáltam két új darabban, és hónapok óta készültünk Gulyás Hermann Sándorral a saját bemutatónkra, az Óceánjáróra, amit az RS9 Színházban vittünk színre nemrég.
• Mindig ilyen elfoglalt?
Szeretem, ha zajlik az élet. Színdarabok tekintetében mindig sok felkérésem, ezzel együtt vállalásom volt. Ha véletlenül épp nincs felkérés, akkor összeállok a barátaimmal, és mi csinálunk önállóan darabot. Viszont az tény, hogy a Martfűi rém óta többet játszom filmben, mint előtte. Nagyon sokat köszönhetek Sopsits Árpádnak, aki engem, egy fiatal, még nem ismert arcot be mert vállalni az egyik főszerepre. Rengeteget tanultam tőle, és sokat köszönhetek ennek a filmnek.
• Ha választani kellene, akkor inkább film vagy színház?
Mostanában nincs túl jó véleményem a szakmámról. Akkora a klikkesedés, címkézés, egymásra mutogatás és széthúzás, hogy nagyon nehezen tudok ebben a légkörben dolgozni. Szívem szerint csak forgatnék, és a saját csapatunkkal dolgoznék együtt, új darabokat hoznék létre. Érdekes az élet. Amikor fiatal, kezdő színész voltam, az volt a vágyam, hogy mindegy milyen áron, csak hadd legyek bármelyik magyar színház tagja, hadd legyen az én képen is a társulati tablón. Ma már nem így gondolom. A jelenlegi állapotok mellett nagyon nehezen tudom magam elképzelni valamelyik színház tagjaként. Remélem, nem lesz mindig így.
• Az elmúlt évtizedekben mindig az alternatív szférában mozgott. Ha úgy tetszik, ön a magyar szabad színházi közösség egyik arca. Ilyenformán nem is látszódott sosem törekvés a kőszínházak felé…
Az én olvasatomban a színház a művészetek egyfajta olvasztótégelye. Van benne zene, irodalom, képzőművészet, tánc és még sorolhatnám. Ami engem lázba tud hozni, az éppen az, ami a saját társulatunkban működik. Hogy minden részfeladatban ott kell lenni. Nemcsak az van, hogy színész az ember, és letolja az előadást héttől tízig, hanem mindent, de tényleg mindent maga állít elő. A díszletezéstől a jegyszedésen át, minden a társulatunkon megy keresztül.
• Jászberényi Sándor író a testvére. Sohasem gondolkodtak közös produkcióban?
Alapvetően, bár nagyon drámai szövegei vannak, a bátyám nem drámaíró, nem feltétlenül szituációkban gondolkodik, ha ír. Ráadásul eddig úgy éreztük, furán venné ki magát, ha mi ketten együtt csinálnánk valamit. Holott nagyon nagy kritikusai vagyunk egymásnak. Mindig az elsők között kapom meg a munkáit, és véleményezem is könyörtelenül. Ő szelídebb ebben nálam, végigizgulja az előadásaimat, és szurkol. A legutóbbi könyvének, A Varjúkirály című kötetnek a bemutatójára viszont már felkért, hogy olvassak föl a szövegeiből. Ettől nekem meg körvonalazódni kezdett egy színpadi ötlet, amelyben az ő szövegei lehetnének a főszereplők. Szóval még nincs kizárva, hogy A Varjúkirály megszólal a színpadon.
T. E.
