Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 4. hétfő, Kázmér

Megújult a Tétényi út és a Fejér Lipót utca közötti park

Újbuda   |   2021, március 10 - 11:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Tétényi út és a Fejér Lipót utca közötti, még a ’70-es években létesült zöldfelületen a korábbinál sokkal zöldebb park várja a pihenni vágyókat.

A felújítás eredményét nemrég megtekintették az érintett önkormányzati képviselők, valamint Hintsch György alpolgármester. A 12 000 négyzetméteres terület rehabilitációja során egyetlen fát sem vágtak ki, miközben 16 újat ültettek, az elöregedett cserjéseket pedig kitisztították. A pihenőhelyek és a főbb járdák környezetében 234 négyzetméteren telepítettek növényágyásokat, összesen 1340 virágos cserjével és évelővel. Elbontották a rossz állapotú burkolatokat – helyükön mintegy 790 négyzetmétert füvesítettek –, illetve a korábbról megmaradt balesetveszélyes szegélyeket. A régi pingpong-asztalokat újakra cserélték, az újraaszfaltozott sportpályára kosárlabdapalánk és kapu került, kerítését labdafogó hálóval egészítették ki, és ivókutat is telepítettek oda.

A korszerűsítés során kialakítottak egy, a parkot körbejáró sétautat pihenőhelyekkel, a főbb járdák térkőburkolatot kaptak, emellett kihelyeztek 16 új hulladékgyűjtőt, hat széket és 18 ülőkockát. A Fejér Lipót utcai toronyházak között pergolával árnyékolt találkozóhelyet hoztak létre.

Újbuda