Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Megújult a Lecke utcai óvoda udvara

Újbuda   |   2014, augusztus 26 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

A Mozgolóda Óvoda szeptemberben nemcsak magas színvonalú ellátással, de megszépült környezettel is várja a környékbeli gyerekeket. Erről győződött meg a minap és számolt be az intézményben történt fejlesztésekről Hoffmann Tamás polgármester és Nagyné Antal Anikó képviselő.

Az önkormányzat 27 millió forintot költött az óvoda felújítására, amelyből a legnagyobb részt az udvar felújítására fordították - mondta a helyszínen Nagyné Antal Anikó. A KRESZ pályával is rendelkező Mozgolóda ovi udvarát sokan a kerület egyik legszebb óvodaudvarának tartják, ezt pedig tovább erősíti a mostani felújítás. Néhány éve műfüves ovifoci pályát építettek a kertbe, legutóbb pedig hintákkal és kreatív játszóeszközökkel gazdagodott a terület.

A játékok körül mindenhol puha gumiburkolat vagy gyepszőnyeg védi a gyerekek épségét és teszi szebbé a környezetet. - Az udvar régen poros és sáros volt, ezen szerettünk volna javítani a parkosítással, füvesítéssel és az új burkolatokkal – mondta Hoffmann Tamás, a kerület vezetője.

Az épület belseje is megszépült: új padlóburkolatot kaptak a folyosók, kicserélték az utcafronti nyílászárókat, új öltözőket építettek a kicsiknek, a helyiségeket pedig kifestették. A munkálatok során - az erős napfény ellen védő - árnyékolók kerültek az ablakokra és étellift is épült a konyhába.

T.D. - ÚjbudaTV