Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Meghosszabbítja stratégiai együttműködését a Siemens és a BME

Újbuda   |   2019, szeptember 17 - 15:41Nyomtatóbarát változatSend by email

Tovább bővíti együttműködését a Siemens és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az öt évvel meghosszabbított keretszerződéshez a Siemens-csoport több tagvállalata is csatlakozott.

A vállalat és az egyetem kapcsolata húsz évvel ezelőtt azzal a céllal indult, hogy támogassa a jövő mérnökeinek képzését, biztosítsa a szakmai fejlődés lehetőségét a következő generációk számára. A két szervezet ötévente megújítja együttműködési szándékát - mondta el a megállapodás keddi budapesti aláírása előtt Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigagatója.
Felidézte, hogy a partnerséget 2016-ban a korábbinál magasabb szintre emelték, Magyarországon elsőként indított a Siemens duális rendszerű, műszaki mesterképzést, együttműködésben az egyetemmel. A képzés elméleti részét az egyetemen, a gyakorlati tudást a Siemensnél szerezhetik meg a résztvevő hallgatók.
Az elnök-vezérigazgató kiemelte azt is, hogy a mérnökhallgatók szakmai támogatása, a mérnökképzés színvonalának további emelése érdekében idén az együttműködéshez csatlakozott a közlekedés területén tevékenykedő Siemens Mobility Kft., a megújuló energiával foglalkozó Siemens Gamesa Renewable Energy Kft. és a szoftverfejlesztő evosoft Hungary Kft. is.
Dale A. Martin hangsúlyozta, hogy továbbra is nagy figyelmet fordítanak az egyetemi és diákprojektek infrastrukturális támogatására, segítik a hallgatók gyakornoki helyekhez és állásokhoz való hozzáférését, illetve támogatják az innovatív hallgatói ötleteket, programokat.
Józsa János, a BME rektora kifejtette: a Műegyetem erős, kölcsönösségen alapuló ipari együttműködések nélkül nem lenne magas színvonalú, fejlődésben lévő intézmény; ebben a Siemens már két évtizede az egyetem partnere.

MTI