Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Meghalt a hazai testépítés egyik alapítója

Újbuda   |   2017, március 22 - 13:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Elhunyt Fekete Ferenc a honi testépítés egyik alapítója, az IFBB Világszövetség életműdíjasa. A 82 éves sportlegenda temetése április 8-án 14 órakor lesz a Kispest Wekerle telepi Szent József templomban.

Fekete Ferencet egy hónappal a nyolcvanharmadik születésnapja előtt, hosszan tartó, súlyos betegség után, március 14-én érte a halál. Sokan a magyar body building pápájaként emlegették, fejből tudta a magyar bajnokokat, a csapatbajnokságok nyerteseit (legtöbbször saját csapata, a Spartacus diadalmaskodott). Budapesten a legelső edzőterem a Bartók mozival szemben, a Móricz Zsigmond körtérnél volt, ahol három generációt edzett, jóban volt a fiatalokkal és maga is fiatalos volt. Munkája révén a vékony melvastagodott, megerősödött, a túlsúlyos átformálódott és láthatóvá váltak az izomcsoportok. Számos bajnokot nevelt, rengeteg, a sporttal kapcsolatos témájú könyve jelent meg.

Fekete Ferenc temetése április 8-án 14 órakor lesz a Kispest Wekerle telepi Szent József templomban.

forrás: budafokteteny.hu

fotó: body.builder.hu