Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Megegyeztek a budafoki tüdőgondozó felújításáról

Újbuda   |   2014, október 2 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kerületközi megállapodást írt alá a XXII. kerületi Tüdőgondozó és Pszichiátriai Gondozó felújításáról Hoffmann Tamás Újbuda valamint Szabolcs Attila Budafok-Tétény polgármestere. A Fehérvári úti Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozó intézmény rekonstrukciója a két kerület közös finanszírozásával valósul meg.

Szabolcs Attila Budafok-Tétény és Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere a budafoki városházán írta alá a leromlott állapotú tüdőgondozó és pszichiátria felújításáról szóló megállapodást, amelynek értelmében a két kerület fele-fele arányban járul hozzá a rekonstrukció költségeihez. A munkálatok már elkezdődtek, így még az ősszel átadják az elkészült épületet. A munkálatok során hőszigetelik az épületet, megújítják a homlokzatokat, kicserélik a nyílászárókat, felújítják a tetőt, a világítást, valamint a szellőztető rendszert. A radiológia digitális röntgengéppel bővül, ezáltal orvosi szempontból is fejlődik az intézmény.

Hoffmann Tamás szerint sürgető a nagy betegforgalmat bonyolító rendelő felújítása, ahová sokan járnak Albertfalváról is. Szabolcs Attila Budafok vezetője példaértékűnek nevezte, hogy a két szomszédos kerület közösen áll neki a program végrehajtásának. Úgy véli, a rekonstrukcióval, amely része a Budafok belvárosát megújító programnak, a dél-budai egészségügyi intézmény évtizedes gondjai oldódhatnak meg.

Tavaly a gondozó 23 ezer ellátást hajtott végre, a betegek 75 százaléka a XXII. kerületből, 25 százaléka a XI. kerületből érkezett. A tüdőgondozó felújítása alatt az ellátás változó helyszíneken lesz, erről a betegek a Szent Kristóf Szakrendelő honlapjáról és a rendelők hirdetőtábláiról tájékozódhatnak.

T.D. - ÚjbudaTV