Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

Leviatán a Karinthy Szalonban

Újbuda   |   2019, november 18 - 10:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

Torzított terek, kibillent élethelyzetek, deformált valóságok, titokzatos történetek bukkannak fel Horváth Dániel festményein a Karinthy Szalonban. Leviatán című kiállításán rejtőzködő narratívákon keresztül mutatja be a művész, mit és hogyan lát a világból.

Horváth Dániel l Leviatán című kiállítását Somogyi-Rohonczy Zsófia nyitotta meg a Karinthy Szalonban november 12-én. A leviatán a Biblia mitikus tengeri szörnyetege, legtöbbször óriáskígyó, sárkány vagy krokodil alakban ábrázolják. Az Újszövetségben az antikrisztus megfelelője, akit majd az Úrnak kell legyőznie a végső csatában. A romlás megtestesítője azonban Horváth Dániel tájképein nem kígyó alakjában jelenik meg. A fotorealisztikus festmények minden esetben torzultak, a láthatatlan szörnyeteg ugyanis megzavarja érzékelésünket, nem engedi, hogy észrevegyük a szépet és igazat. A leviatán a predátor, aki beletöröl a képbe. A művész szerint a természetbe épített civilizáció, amelyet bár az emberiség alkotott meg, mégsem tudja megállítani, ezért megfékezhetetlenül rombol mindenütt és addig növekszik, amíg összes érzékelésünket el nem torzítja.
A kiállítás december 6-áig látható.

D. B. S.