Kutyakötelességünk a minket érintő problémákkal foglalkozni

• Nemrég tért vissza New Yorkból, egy összmű­vészeti fesztiválról. A Hungary­LiveFestivalon több tánc- és színi előadás, kiállítás, animációs és dokumentumfilm mellett a Toxikomát is levetítették. Ebben ön játssza a főszerepet. A mozi Szabó Győző színész drogos múltját dolgozza fel önéletrajzi regénye alapján. Hogyan fogadták a filmet?
Sokan érdeklődtek, amerikaiak és magyarok egyaránt. A New York-i vetítés után a közönségtalálkozón sokkal bátrabban kérdeztek, mint Magyarországon szoktak. A nézők interaktívabbak voltak. Amerikában egyszerűen más a vitakultúra, a néző és a színész közelebb áll egymáshoz. New Yorkban azonnal rákérdeztek, hogy drogoztam vagy drogozom-e. Egyébként nem.

• A filmben meglehetősen agresszív, antipatikus figurát alakít. Szívesen vállalta?
A Trónok harca sorozat első részében Jaime Lannister kilök egy gyereket az ablakon. Ehhez képest az utolsó évadban már neki szurkolunk, mert a színész egy jól megírt, komplex szerepet játszik. Egy jó szerep sosem csak szimpatikus. A Toxikomában is az volt a lényeg, hogy egy olyan ember kábítószer-függőségből kivezető útját mutassam be, akit nap mint nap látunk a tévében. Egy, a médiából ismert személy titkait, félelmeit és a félelmeinek kezelését kellett láttatnom, és azt, hogy a droghasználat mitől foszt meg valakit. Nem az volt a cél, hogy rokonszenves legyek.

• Mitől lett hiteles?
Csak remélni merem, hogy az voltam. A forgatás előtti három hónapban kezdtem a felkészülést. Heti négy-öt alkalommal találkoztam aktív és volt szerhasználókkal, illetve brutális történeteikkel. Dudits Dénessel, a film pszichológiai szakértőjével is rendszeresen beszéltem. Azt akartam, hogy a nézőt beszippantsam a történetbe: érezze a színeket, szagokat, a téma súlyosságát. Az is jót tesz egy alkotásnak, ha társadalmi kérdésekkel foglalkozik.

• A noÁr nevű társadalmi kérdéseket boncolgató mozgalmat 2018-ban hívta életre. Ennek célja, hogy a jövő generációja szabadon gondolkodjon, része legyen a társadalomnak és a művészetnek. Mindezt egy politika- és pártmentes környezetben, kulturális párbeszéddel képzeli el…
A politikamentesség és a pártmentesség nem ugyanaz. A politika ókori görög eredetű szó: közéletet, közéleti szerepvállalást jelent. Mindenki foglalkozik vele, még ha nem vallja is be. A boltban is megvitatjuk, mennyibe kerül a kenyér. Ezzel az égvilágon semmi baj. Sőt, kutyakötelességünk a minket érintő problémákkal foglalkozni. Nem kell a politikától berzenkedni, hiszen ez vezet el a kérdésekhez, a véleményalkotáshoz, majd a valódi változáshoz.

• A noÁr azonban a pártmentes párbeszédet is hangsúlyozza, miközben olyan kérdéseket vet fel, amelyek egy konkrét narratívát érintenek. Ilyen például az oktatás, a bevándorlás, a migráns és a bevándorló szavak közötti különbség.
Jelenleg a parlamentben kétharmados többség uralkodik, brutális dekadenciával, egy totális lejtmenet eredményével. Ha a most regnáló kormány olyan, a társadalmat, illetve a jövő generációját súlyosan érintő döntéseket hoz, amelyek következményei beláthatatlanok, akkor természetesen beléjük állunk. Ha tavasszal az ellenzéki összefogás nyert volna, és záros határidőn belül nem ért volna el gyökeres változást, akkor páros lábbal álltunk volna beléjük is. A mostani főpolgármester és a főpolgármester-helyettes lépését is erősen kritizáltuk, amikor a Vígszínházat, illetve Eszenyi Enikőt érintő vizsgálatot inkompetens emberekkel végeztették el. Az érintettek tanúvallomását konkrétan megsemmisítették.

• Tervezi, hogy politikai porondra lép?
Alapvetően nem, de soha ne mondd, hogy soha. Nekem a jelenlegi pártpolitikát szimbolikusan leképezi a parlamentnek csúfolt színház, amelyet a saját szemszögemből nézve leginkább a ketrecharchoz tudnék hasonlítani. Nem tanultam a feszítési, szorítási, fojtási technikákat, mikor lehet könyökkel ütni vagy belső combot rúgni. Az Országgyű­lésben lévők 30-40 éve gyakorolják ezt a küzdősportot, pillanatok alatt összevernének. A mostani parlamenti felszólalások felesleges és értelmetlen stand up comedyként hatnak. A vitakultúra totális szégyene, ami ott zajlik, és csupán azt bizonyítja, ki mennyire jó felszólaló, vagy éppen tapló. Akkor nyer majd egy ellenzék, ha a népet képviseli mindenek, így a pártpolitika felett is. Nekünk, polgároknak pedig első lépésként vissza kell nyernünk a társadalmi önazonosságunkat. Ha még írok új számot, az egyiknek ez lesz a refrénje: „a kalász arra hajlik, amerre fúj a szél, mi vagyunk a szél, a szél bármit elér”. A kalász a politikus, a szél a társadalom.

• Kik segítettek abban, hogy ezekre a problémákra felfigyeljen?
Csodálatos családom van. Meghatározó volt, hogy a szüleim miként és miről beszélgettek velem. A húgom, Molnár Imola rendkívüli gondolkodó, fantasztikus intelligenciával, ő Amerikában tanult, mesterszakon végezte el az antropológiát. Vele mindig élmény beszélgetni bármiről: kultúráról, társadalomról. Édesanyám és édesapám is ilyen. Édesanyám a noÁr-koordinátorok vezetője. Édesapám mindig tudja, mi történik velünk, és havi rendszerességgel támogatja a mozgalmat; ott van minden eseményünkön. Továbbá a feleségem, aki szintén a noÁr alapítója, partner és társ abban, hogy a közügyeket megvitassuk. Mindig megbeszéljük, mit hogyan dolgozunk fel.

• Szakmailag ki vagy kik voltak meghatározók?
Nem volt mesterem, mindig a saját utamat jártam. Szivacsként szippantottam be mindent. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen A mai színház kérdései című órákon Upor László egyszer levetítette nekünk Charlie Chaplin unokájának újcirkuszi előadásait. Soha nem felejtem el, amikor azzal szembesültem, hogyan lehet a színház kereteit lebontani. Rám nem feltétlenül emberek, inkább élmények, társulatok, filmek és dokumentumfilmek hatottak. Ilyen volt például a színház irányába elindító Krétakör, amely új perspektívát nyitott meg előttem.

• És a Vígszínház?
Sok pozitívuma volt a Vígszínháznak. Ott találkoztam például Lengyel Tamással, akivel a mai napig közeli barátok vagyunk. Rendszeresen játszottunk együtt. Remélem, ez így is marad. Ott tapasztaltam meg azt is, mennyire vagyok mentálisan és szakmailag terhelhető. Továbbá az anyagi kereteimet. Csak bizonyos előadásszám után nőtt a nevetségesen alacsony alapfizetésem. A Vígszínházban tanultam meg, hogyan kell megdolgozni a pénzért. Minden hónapban volt pár olyan nap, amikor akár három előadásban szerepeltem. A Vígszínházban dolgozhattam együtt Gothár Péterrel, Bodó Viktorral, Michal Dočekallal, Szőcs Artúrral. Művészileg nagyon fontos találkozások voltak ezek, amit a Vígszínháznak köszönhetek.

• Eszenyi Enikőt illetően többször markáns véleményt fogalmazott meg…
A Vígszínházban óriási csalódás ért Eszenyi Enikővel kapcsolatban, akit eleinte nagyon jó vezetőnek tartottam. Hihetetlenül izgalmas dolgokat csináltunk. Az Othello próbafolyamata előtt katonai kiképzésen vettünk részt, és kungfuzni tanultunk. Együtt játszhattam Nagy Zsolttal, akit 15 évesen láttam először a Krétakörben, számomra ő volt akkor „a” színész. Egy színpadon állhattam Fekete Ernővel. Őrületes élmény volt. Aztán valaki azt javasolta, hogy hagyjam ott a Vígszínházat, amilyen gyorsan csak tudom. Először nem értettem, miért. Csupán két-három év múlva láttam meg, hogyan emészti fel Eszenyi Enikőt saját cezaromániája. Hiába harcoltam évekig a színház falai között a hatalommal való visszaélése és abúzusai ellen, egyre csak romlott a helyzet. A szövetségesek lemorzsolódtak. Ezért szem előtt tartva azt, hogy nem küzdhetek mindenki másért állandóan, a saját jövőmre kellett koncentrálnom. Így eljöttem.

• Most szabadúszó. Kiderült, hogy melyik munkát szereti a legjobban: filmet, színházat vagy a szinkront?
Épp ezen gondolkodtam a minap. Az biztos, hogy szinkronban nem vagyok jó, nincs hozzá ritmusérzékem. Legszívesebben közügyekkel foglalkoztam eddig, azt hittem, hogy a noÁrral teljesedett ki az életem. Ez függőséggé vált. Most meg kell állnom egy időre. Kérdéseim vannak, nem állításaim. Végig kell gondolnom az elmúlt négy esztendőt, és azt, hogy merre tovább a választások után. A filmezés jobban foglalkoztat most, mint a színház. Szeretek hónapokat készülni egy szerepre. Érdekes a filmezés kockázata, mert ott nincs javítási lehetőség, mindig az adott napon kell jelen lenni. Ha a színházban hosszú egy próbafolyamat, van idő megsértődni, veszekedni, kibékülni, ezért sokkal jobban szeretem a rövid, gyors próbafolyamatokat.

• Színészkedik a mindennapokban?
A nagymamám rendszeresen hív művész úrnak. Többször mondta, hogy én minden nap játszom. Ez egy ideig bántott. Aztán rájöttem, megfogalmazta arra a kérdésre a választ, hogy miként dolgozom színészként. Azt szeretem, ha a szerep szövetébe a színész élete is belefonódik, még ha a szerep totálisan ellentéte is a jellememnek. A Holtai Gábor rendezte Második kör című filmben Lovas Rozival játszottam egy introvertált figurát. Ugyanakkor ebben a szerepben is volt olyan momentum, amely a valós életem része. Én nem az életben játszom. Inkább a szerepbe teszem bele az életem.

A noÁr küldetése A noÁr mozgalmat Molnár Áron hívta életre 2018-ban. Az alapítók célja, hogy a művészet, a párbeszéd és a tettek erejével pozitív változást tudjanak elérni. Pártpolitikától függetlenül azért küzdenek, hogy az emberek tudatos, cselekvő társadalmat alkotva szabadabb és nyitottabb országban éljenek. Videoklipekkel, dalokkal, civil szervezetek támogatásával, közösségi oldalakon közzétett bejegyzésekkel hívják fel a figyelmet a mozgalom által fontosnak vélt társadalmi kérdésekre. A FreeSZFE ügyét is felkarolták: Molnár Áron is erre az egyetemre járt, ezért tekintette szívügyének, hogy a mozgalom kiálljon az intézmény függetlenségéért. A témában gerillareakcióként készített klippel szolidaritást vállaltak a diákokkal. A kultúra függetlenségéért folytatott küzdelmükben a mozgalom tagjai a párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák. Úgy vélik, a tao eltörlésével és a színházak támogatási rendszerének átalakításával ugyanúgy az egyeztetés hiánya volt a probléma, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgában. A Mi vagyunk a szél című számmal az ökológiai vészhelyzetre hívták fel a figyelmet. A gyermekek elleni erőszak a noÁr egyik legérzékenyebb témája, erre reflektáló zenei alkotásuk címe az egyik lehetőség a megoldásra: 116-111 (ez a segélyhívó Kék Vonal telefonszáma). A noÁr a kezdetek óta nyíltan politizál, azaz közügyekkel foglalkozik. Cselekvő polgárság címszó alatt minden választópolgárt arra biztat, hogy vegye ki részét a politikából, „hiszen a demokrácia nemcsak a szabadságot jelenti, de kötelességekkel is felruház minket”. Lobbiznak az oktatás függetlensége és az LMBTQ-közösség egyenjogúsága mellett is. A noÁr tagjainak, aktivistáinak száma folyamatosan nő: több mint 170 állandó támogatója van, YouTube-videóikat már csaknem 5,2 millióan látták, a Facebookon több mint 70 ezren követik a mozgalom tevékenységét.

Tóth Kata