Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Közös tavaszi zsongás a Bartókon

Újbuda   |   2019, június 3 - 15:08Nyomtatóbarát változatSend by email

Közösen várta az érdeklődőket idén az ELEVEN Tavasz és az Ablak a Bartókra fesztivál. Az első közös összművészeti hétvégén Buda kulturális főutcája megtelt.

- Sosem volt még ennyire élő a Bartók Béla út és környéke, idén Újbuda Önkormányzata a helyi civilekkel összefogva még elevenebbé tette azt – mondta Ongjerth Dániel, az Eleven Blokk tagja, a program szervezője. Május 30-ától június 2-áig ugyanis programdömping árasztotta el Újbuda kulturális főutcáját és környékét. A Tavaszi Zsongás már csütörtökön elkezdődött a B32 Galéria és Kultúrtér által szervezett Gárdonyi Piknik Speciallal, másnap pedig a Kulturális Tizenegy Egyesület és az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány programjaival folytatódott. A hatodik alkalommal megrendezett Eleven Tavasz galériasétával, performanszokkal, kézműves workshoppal, gyerekkoncerttel és felnőtt utcabállal várta a vendégeket. Az Ablak a Bartókra helytörténeti fesztivál az Európai Unió egyik URBACT programja, a Creative Spirits helyi munkájában is részt vesz. Vidám Képregény Kiállítás várta az érdeklődőket a Tranzitban az Eleven Tavasz második napján, amikor a Corvin Rajziskola animáció szakos hallgatóinak Comics kiállításán Balázs Turai és Máté Gergő Muszka animációs szaktanárok interaktív firkálós estje szórakoztatta a közönséget. Az érdeklődők nem csak az alkotásokat csodálhatták meg, hanem egy laza délután is eltölthettek a kávézó teraszán.
Az Ablak a Bartókra fesztiválon a Bartók-negyedben kiállításokra, galériákra hívták fel a figyelmet progresszív, egyedi látásmódú alkotók. Itt is vezetett séták és művészeti események várták az érdeklődőket, a fényfestő Secret Mapping első kiállításával jelentkezett.
Az Újbudai Mecénás program támogatásával nyílt meg a legújabb kiállítás a Gross Arnold Galériában, amelyben a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett festő- és grafikusművész életművét és gyűjteményét dolgozták fel, felkészülve a decemberi jubileumi életmű kiállításra. A mostani tárlat Gross művészetéről, mestereinek tiszteletéről vallott megemlékezései köré csoportosult. Június 1-jén „bodies in urban spaces” címmel egy a városon keresztülhaladó táncelőadás vette kezdetét a B32 Galéria és Kultúrtérből indulva. Ebben az előadók a választott negyed közterein vezették végig a közönséget. A fizikai intervenciók láncaként felépülő előadás más szemszögből láttatta a várost a nézőkkel. A kortárs tánc nem csupán a fesztivállátogatók, hanem a járókelők számára is elérhetővé vált.

T. K.