Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 25. csütörtök, Márk

Közös születésnap a Kerület Napján

Újbuda   |   2018, november 11 - 14:19
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is együtt ünnepeltek a Tranzit kávézóban azok a gyerekek, akik november 11-én születtek a Szent Imre Kórházban. A zsúr előtt, reggel negyed kilenckor látta meg a napvilágot az idei első Újbuda baba, Hajnalka.

Az újbudai gyerekek szerencsések, hiszen a kerület kicsi koruktól egészen felnőtté válásukig gondoskodik róluk – mondta Újbuda polgármestere azon az ünnepségen, amelyen a november 11-én, vagyis a Kerület Napján született gyerekeket köszöntötték a Tranzit kávézóban. Hoffmann Tamás hozzátette: a bölcsődétől kezdve az egyetemig minden oktatási és nevelési intézmény megtalálható a kerületben, amely családbarát politikájával is támogatja őket és szüleiket.

A Kerület Napján született Újbuda babákat 2003 óta jelképesen örökbe fogadja a kerület, családjukat 111 ezer forint születési támogatással segíti. Idén is számos vendég, szülők és testvérek köszöntötték az ünnepelteket, akiknek az önkormányzat egy-egy ajándékcsomaggal is kedveskedett. Bábműsort adott tiszteletükre a Majorka Színház, majd tűzijátékkal díszített torta következett.

Az ajándékokat Hoffmann Tamás polgármester, felesége, Hoffmann Diána és Király Nóra alpolgármester adta át. Az ünnepélyen megjelent Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna jegyző és Molnár Gyula országgyűlési képviselő is.

A babazsúr előtt érkezett a hír, hogy két év után ismét Újbuda baba született. Hajnalka negyed kilenckor látta meg a napvilágot a Szent Imre Kórházban. A hagyományoknak megfelelően az édesanya az önkormányzattól 111 ezer forintos egyszeri születési támogatásban részesül – mondta Király Nóra alpolgármester. Hajnalkával együtt immár hetvenketten vannak az Újbuda babák.