Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Közlekedés: nagyobb odafigyelésre hívja fel a figyelmet a BRFK

Újbuda   |   2018, szeptember 18 - 14:02Nyomtatóbarát változatSend by email

A 2018/19-es tanév kezdetével valamennyi járművezetőnek ismét fokozottan kell számolni az iskolák, játszóterek, sportpályák környezetében, valamint a hozzájuk vezető útvonalakon nagyszámban megjelenő gyermekekkel, akiknek figyelme a napi iskolai feladatokon, történéseken elgondolkodva lanyhulhat, így a járművezetők fokozott odafigyelése is szükséges a balesetek megelőzéséhez – írja a BRFK Kommunikációs Osztály és a Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Az iskolába siető gyermekek – életkori sajátosságaik folytán – a kockázatokat még másként ítélik meg, a járművek sebességét és távolságát a felnőtteknél nehezebben, és esetenként pontatlanabbul becsülik meg, így hajlamosak az úttesten átszaladni, illetve tárgyak, vagy járművek takarásból hirtelen az úttestre lépni. A személyi sérülés és az anyagi kár megelőzése érdekében ezért szintén nagyobb felelősség hárul a járművezetőkre is.

Az iskolák környékén a járművezetők megállásuk és esetleges várakozásuk során legyenek figyelemmel a közúti közlekedés többi résztvevőjére is, megelőzve ezáltal a szabálytalan várakozásból eredő torlódások kialakulását, mely egyaránt hatással lehet a többi autósra, valamint akár a közösségi közlekedés járműveire is.

A napi stressz, és az esetlegesen kialakuló torlódások elkerülése érdekében javasolt korábban érkezni az iskolákhoz. A közlekedési konfliktusok megelőzése érdekében vezessünk toleránsan, ezzel is példát mutatva a gyermekeink számára.

Amennyiben a parkolás végrehajtása során, vagy a forgalomban történő haladás során mégis közlekedési baleset történne, mindenképpen álljunk meg, és a tőlünk elvárható segítséget adjuk meg a bajba jutott embertársunknak. Amennyibe a „kékfényes szervezetek” beavatkozása nem szükséges – a hatályos jogszabályok előírásai alapján – minden körülmények között törekedni kell a személyes adatok felek közötti cseréjére. Amennyiben a balesetnek csupán szemtanúi vagyunk a segítségnyújtási kötelezettség – mely akár életet is menthet – akkor is terhel minket.