Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 9. szerda, Dénes

Körforgalom épül a Balatoni út két csomópontján

Újbuda   |   2018, augusztus 31 - 10:50Nyomtatóbarát változatSend by email

Két Balatoni úti kereszteződésben, a Tanító utcai és a Háros utcai csomópontban alakít ki körforgalmat a Budapesti Közlekedési Központ. A térség biztonságosabb közlekedését elősegítő fejlesztés kivitelezési munkái 2018. szeptember második felében kezdődnek, a körforgalmak átadása 2019 tavaszára várható. Az építési munkák idején a Balatoni út átjárhatóságát folyamatosan biztosítják.

Az egyik körforgalmú csomópont a Balatoni út és a Tanító utca találkozásánál épül majd ki. A kereszteződésben jelenleg nehézkes a balra kanyarodás, a Tanító utcából, illetve a benzinkút felől a Balatoni útra történő kihajtás jelentős várakozással jár. Ezért a jelenlegi kereszteződés helyére egy három ki- illetve bejárattal rendelkező, 6 méter széles útpályájú, egy forgalmi sávos körforgalom épül, amelynek torkolati ágain gyalogátkelőhelyek kapnak helyet. A fejlesztés keretében megújul a közvilágítási hálózat, víztelenítő rendszert építenek, 9 darab fa, mintegy 2600 cserje ültetésével – a körforgalom középszigetében is –, továbbá 2300 négyzetméternyi terület füvesítésével jelentősen bővülnek a zöldfelületek.

A másik körforgalom a Háros utcai kereszteződés helyén létesül, amely jelenleg nehezen átlátható, a mellékirányokból, illetve a mellékirányokba történő bekanyarodás nehézkes. A csomópontban egy négyágú, 8 méter széles útpályájú körforgalmat építenek ki, átadása után a Balatoni út északi oldalán lévő szervizút a Kamaraerdei út felől lesz megközelíthető. Gyalogátkelőhelyet alakítanak ki a Kőérberki út torkolati részén és a Háros utcán az Arany János utcai torkolatnál, amely a Balatoni úton már jelenleg is meglévő zebrához vezet majd. A csomópontban lévő buszmegállókat újonnan épülő járdán közelíthetik meg. A zöldfelületek itt is jelentősen bővülnek: 54 darab fát, közel 4650 cserjét telepítenek, mintegy 1600 négyzetméter területet füvesítenek. A körforgalom közepét itt is cserjék díszítik majd.

A körforgalmak építése idején a Balatoni út forgalmát folyamatosan biztosítják, a mellékutakon azonban korlátozások várhatók, és az érintett közösségi közlekedési járatok is módosított útvonalon járnak majd; minderről a BKK hamarosan részletes tájékoztatást ad. A körforgalmak kiépítéséhez szükséges kivitelezési közbeszerzés már lezárult, jelenleg a munkák megkezdéséhez és a szükséges közműkiváltáshoz kapcsolódó előkészítési munkák zajlanak, amelyek az eredetileg tervezettnél kissé hosszabb időt vettek igénybe. A nagyobb forgalomkorlátozásokkal járó építési munkák várhatóan idén szeptemberben kezdődnek el, a körforgalmakat 2019 tavaszán adhatják majd át a forgalomnak. A térség biztonságosabb közlekedését elősegítő fejlesztések a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával, a BKK beruházásában valósulhatnak meg.