Ez a jövőkép a jelenlegi mindennapi életünkben is motiválhat minket arra, hogy cselekvően vegyünk részt a magunk és gyermekeink, unokáink jövőjének építésében.
Kellően motivál-e azonban ez bennünket arra, hogy ténylegesen változtassunk életvitelünkön, és komfortzónánkon túllépve, saját akaratunkból alakítsuk át megszokott, sokszor pazarló életmódunk, tevékenységeink egy részét, és fenntarthatóbb, a mai értelmezés szerint önmegtartóztatóbb életvitelre térjünk át?
A környezet- és klímatudatosság nem velünk született képesség, meg kell tanulnunk úgy, mint az írást, olvasást vagy számolást. Téves feltételezés azonban, hogy ha megfelelő tudást adunk mindenkinek, akkor az emberek maguktól környezettudatosakká, klímatudatosakká válnak. Ez nem ilyen egyszerű. A tudás automatikusan nem változtatja meg az ember megszokott viselkedését, és nem feltétlenül eredményez hatékony, aktív magatartást. Ahhoz, hogy a jövő érdekében tudatosan cselekvő emberekké tudjunk válni, saját döntéseket kell hoznunk, és ezeket következetesen végre is kell hajtanunk. A változtatás elkezdéséhez akaraterő, a végrehajtáshoz pedig fegyelem és kitartás kell, mert a döntések sokszor lemondást, önmegtartóztatást vagy energiaráfordítást kívánnak meg (például a szelektív hulladékgyűjtés többletmunkát, az autóhasználat korlátozása kényelmetlenségeket, az utazásaink mérséklése, tudatosabbá tétele lemondásokat jelent).
A valódi sikerhez egész életmódunkra kiterjedő változtatásokra van szükség. Sokszor részmegoldásokkal nyugtatjuk meg magunkat, és bár ezekkel egyes területeken előrelépünk, a teljes életvitelünk környezeti hatásában nem érjük el az általunk megkívánt eredményeket.
Nézzünk egy példát!
Odafigyelünk a hulladéktermelésünkre, komposztálunk, csomagolásmentesen és tudatosan vásárolunk (csak azt vesszük meg, amire tényleg szükségünk van), előnyben részesítjük a helyi piacot, a hazai termelőket, kosárba pakolunk. Nem használunk műanyag zacskókat vagy palackokat, ügyelünk a hulladékképződés minden apró részletére. Mindezzel mérsékeljük az üvegházhatású gázok kibocsátását, csökkentjük életvitelünk környezeti terhelését. Szabadidőnkben azonban szeretünk utazni, igyekszünk minél több helyre eljutni, felfedezni a világot. A távolabbi utakra repülővel, illetve a nagyobb mozgásszabadságot biztosító autóval megyünk. Évi egy-két repülőút vagy több ezer kilométernyi autózás sokkal több üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mint amennyit tudatos hulladékgazdálkodásunkkal megspóroltunk. A szén-dioxid-lábnyomunk tehát még mindig jóval az általunk elvárt szint felett marad, meghaladhatja az országos átlagot is. (Mindemellett persze számít a hulladékgazdálkodási megtakarításunk, hisz anélkül a kibocsátásunk és környezetterhelésünk még magasabb lenne.)
Életvitelünk környezetterhelő hatásáról magunk is meggyőződhetünk, ha kiszámoljuk az ökológiai vagy a szén-dioxid-lábnyomunkat, erre sokféle módszer érhető el az interneten (http://www.kothalo.hu/labnyom/, http://khkalkulator.wwf.hu/hu/index, http://www.glia.hu/okolabnyom/index.php vagy http://karbonkalkulator.hu/). Az ökológiai lábnyom globális átlagterületben számszerűsíti, hogy mennyi erőforrásra, termőföldre, vízre, levegőre van szükség életszínvonalunk fenntartásához, beleértve az általunk fogyasztott ipari javak, élelmiszerek előállítását, illetve a keletkező hulladék kezelését vagy megsemmisítését. Mértékegysége a hektár. A szén-dioxid- vagy karbonlábnyom pedig azt mutatja, hogy az életmódunk vagy egy termék életciklusa, vagy egy vállalat tevékenysége mennyi közvetlen és közvetett kibocsátással jár. Mértékegysége a szén-dioxid-egyenérték (CO2e), ami az összes üvegházhatású gáz kibocsátását magában foglalja.
A fenti példából jól látható, hogy minden magasztos és az életünket alapvetően megváltoztató célhoz hasonlóan, a klímatudatos életmód sem könnyű feladat. Ha pedig az egyén szintjén nem egyszerű, akkor társadalmi szinten még nehezebb. Ez ma az emberiség előtt álló legnagyobb kihívások egyike, hiszen a tét az élhető jövő.
Ha ez ennyire világos mindenki számára, akkor jogosan merül fel a kérdés: miért olyan nehéz a klímatudatos életvitel kialakítása?
A feladat nehézségét az okozza, hogy ezt együtt, minden embernek közös elhatározással kell megoldania. Nem elég, hogy egyes emberek, országok vagy kontinensek módosítják életvitelüket, mérséklik az üvegházhatású gázok kibocsátását, megújuló energiával fedezik energiaszükségleteiket stb., ha mások továbbra is környezetszennyezően, a természet értékeit mértéktelenül felhasználva, saját érdekeiket előtérbe helyezve folytatják tevékenységüket. Jól példázza ezt a 2015-ben megtartott párizsi konferencia, ahol a részt vevő országok egyedi érdekeiket próbálták az emberiség egységes érdekeit képviselő irányba fordítani. Hogy ez mennyire sikerült, arról mindenki megfogalmazhatja a véleményét. Tény azonban, hogy jelenleg is nő az üvegházhatású gázok kibocsátása, az elmúlt időszakban tapasztalt kismértékű csökkenés döntő részben a világjárványnak, és nem a klímatudatosság erősödésének tudható be.
A változtatás szükségességét lassan mindenki kezdi érezni (például egy nyári hőhullám 15. napján), ám mindig van valami fontosabb, ami felülírja a klímatudatossági elkötelezettségünket. Halogatással pedig soha semmire nem lehetett jutni sem a saját, sem a társadalmi céljaink elérésében, ami az időveszteség miatt rövidtávon még bizonytalanabb lehet. A tényleges cselekvés halogatásával az Újbuda Klímastratégiájában felvázolt jövőkép is csak egyre távolabb kerülő álomképpé válhat, ezért tartjuk kiemelt fontosságúnak a megfogalmazott intézkedések átfogó és minél szélesebb körű gyakorlati megvalósításának elkezdését, még ebben a nehéz kerületi gazdasági helyzetben is.
Közösen, együttes akarattal és kitartó munkával érhetünk csak el tényleges és átfogó eredményeket a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklésében és az élhető jövőnk megteremtésében.
KEHOP – 1.2.1 – 18 – 2018 – 00001 azonosító számú, Helyi klímastratégia elkészítése és komplex szemléletformálás Budapest XI. kerületében, Újbudán című projekt.
