Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 14. vasárnap, Marcell

Kiterjesztenék a forgalomkorlátozást szmogriadó esetén

Újbuda   |   2016, február 12 - 12:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Módosíthatja a szmogriadóról szóló rendeletet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, az erről szóló előterjesztés bővítené a szmoghelyzeti riasztási fokozatban a forgalomkorlátozás által érintett járművek körét.

A Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatban az olvasható, hogy a korábbi korlátozás által érintett környezetvédelmi osztályokba sorolt járműveken túl a bővítés érinti az Euro-2-es benzines és dízelüzeműeket is. Az előterjesztés szerint a legszennyezőbb gépjárművekhez az eddigi, fekete matricás szabályozással a járművek mintegy 7-8 százaléka (46-76 ezer) tartozott, ha az agglomerációs vagy azon belül a budapesti adatokat veszik figyelembe.

A módosítási javaslat - az előbbi kört a 2-es, illetve 4-es jelű környezetvédelmi osztállyal bővítve - a gépjárművek 29-32 százalékát (mintegy 186-307 ezer) érintené. A következő korlátozási lépcsőt az Euro-3 szabályoknak megfelelő dízelüzemű járművek környezetvédelmi osztályai (7-es és 8-as együtt) jelenthetnék, ezzel a korlátozás által érintett autók aránya 38-41 százalékra nőhetne (240-395 ezer).
Rámutattak arra, hogy a módosítási javaslat által érintett autók közül a legkedvezőbbnek tekinthető, az Euro-2 szabályokat még teljesítő, a 4-es jelű környezetvédelmi osztályba soroltak - az általános forgalomba hozatali szabályokat tekintve, a legjobb esetben is - már több mint 15 évesek, jellemzően 16 és 19 év közöttiek.
Hozzátették, megalapozott álláspont műszaki és környezetvédelmi szempontból egyaránt, hogy a korlátozás által érintett járművek se közlekedhessenek a fővárosi szmogriadó riasztási fokozata miatt elrendelt - például a szálló por esetén 6 órától 22 óráig tartó - forgalomkorlátozás esetén.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orosz hadifoglyok Újbudán  

Fotó: fortepan/Országos Széchényi Könyvtár

Az „orosz” foglyok egy része nemzetiségét tekintve nem volt orosz, és több nyelvész rájött, hogy ez kitűnő lehetőség a finnugor nyelvi kapcsolatok kutatására. Munkácsi Bernát az Esztergom melletti táborban talált adatközlőkre. Volt olyan pillanat, amikor ott 73 mordvint, 56 cseremiszt (saját nyelvükön: mari), 39 votjákot (udmurt), 2 zürjént (komi) tartottak nyilván. A kutató az udmurtoktól legkevesebb 522 népdalt, 30 mesét és elbeszélést, 53 néprajzi közlést, 9 pogány imádságot, több találós kérdést, közmondást és tengernyi, addig tudományosan feldolgozatlan szót gyűjtött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.