Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Kiterjesztenék a fizetős parkolási övezetet

Újbuda   |   2017, december 15 - 09:35Nyomtatóbarát változatSend by email

Közmeghallgatást tartott Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete november 30-án a Polgármesteri Hivatal üléstermében. A fórumra az érdeklődők kérdéseiket előre, írásban megfogalmazva adhatták be, a szervezők azonban a helyszínen is lehetőséget teremtettek közérdekű javaslatok írásbeli benyújtására. A felvetések döntő része a kerület közlekedésével, úthálózatának állapotával, valamint a parkolási problémákkal volt kapcsolatos. A kérdésekre a hivatal illetékes szakemberei és Hoffmann Tamás polgármester igyekezett kielégítő és megnyugtató válaszokat adni.

A nagy lakópark-építkezések miatt egyre rosszabb a Sasadi út, illetve a környékén lévő utak állapota; gondot jelent parkolóhelyet találni a Dayka Gábor utcában, ahol forgalomlassításra is igény lenne; sok a kátyú és az egyéb úthiba a Harasztos úton, a lakók itt is több fekvőrendőrt szeretnének; nehéz kikanyarodni a Rupphegyi útról a Budaörsi útra – hangzott el az első blokkban. A válaszokból kiderült, az önkormányzat részéről folyamatban van egy, a Sashegy és Sasad közlekedési problémáinak kezelését célzó komplex intézkedési terv elkészítése; tervben van a Dayka Gábor utca teljes felújítása; valamint konzultáció folyik a fővárossal a Budaörsi út megközelíthetőségéről, illetve a buszmegállók helyének rendezéséről.

A második blokkban főként parkolási nehézségekre vonatkozó észrevételek hangzottak el. Megtudtuk, hogy a helyhatóság, ismerve a problémát, a fizetős várakozási övezet jelentős kiterjesztését tervezi – ami az itt lakókat nem, csupán a kívülről ide érkezőket érinti –, és már zajlik a döntés-előkészítő gazdaságossági tanulmány elkészítése. A végső határozatot azonban a Fővárosi Közgyűlésnek kell majd meghoznia.

A közmeghallgatáson egyebek mellett arról is szó volt, hogy az Irhás-árok vízelvezetésének megoldása a csatornázási művek újabb specifikációs előírásai miatt jelentősen megdrágult, ezért némi késedelem tapasztalható a munkálatokban. Egy szentimrevárosi lakó jelzésére, miszerint jelenleg túl nagy házak épülnek a villanegyedben, elhangzott: jövőre új építési szabályzat készül a területre, amely rendezni fogja a beépíthetőséggel kapcsolatos anomáliákat is.

Azok, akik előzetesen eljuttatták kérdéseiket, javaslataikat az önkormányzathoz, de a fórumon nem tudtak személyesen megjelenni, tizenöt napon belül, írásban kapnak választ.

V. L.