Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kevesebb szabadságot lehet átvinni jövőre

Újbuda   |   2014, július 21 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ez évtől kevesebb szabadságot lehet átvinni a következő évre, a munkáltató pedig jogszabályt sért, ha elmulasztja annak kiadását.

A Munka törvénykönyvének januári módosításával megszűnt az a lehetőség, amelynek értelmében az alapszabadság és az életkor után járó pótszabadság harmadát át lehetett vinni a következő évre, a felek közti megállapodás alapján - figyelmeztetett közleményében a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. 

Idéntől már csak az életkor szerinti pótszabadságot lehet átvinni, azt viszont teljes mértékben (ez életkortól függően 1-10 nap lehet). Ha pedig a munkaadó elmulasztja a szabadság tárgyévi kiadását, az akkor is jogszabálysértés a részéről, ha a munkavállaló nem akart szabadságra menni. 

A Trenkwalder tapasztalatai szerint főként a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával, ami az év végén okozhat majd fennakadásokat. Az életkor után járó pótszabadság átviteléről ezentúl minden naptári évben meg kell állapodniuk a feleknek – figyelmeztet dr. Selmeczi Réka, a személyzeti szolgáltató jogásza. – A köznyelvben ugyan a munkavállaló vesz ki szabadságot, ám a valóságban azt a munkáltató adja ki, és a kiadás elmaradásának hátrányos következményei is őt terhelik. Ez korábban rugalmasan kezelhető volt egyedi megállapodással, most azonban már csak az életkor után járó pótszabadság kezelhető ily módon. 

Mivel már a második félévben járunk, minden cégnek időszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart idei szabadságának felhasználásában - emlékeztetett a Trenkwalder. A nyár számos vállalatnál csendesebb időszak, célszerű lehet tehát ilyenkor akár az időarányosnál több szabadnapot is kiadni, így az év végén kevesebb szabadságolási kényszerrel kell szembesülni. A dolgozóknak is érdekük, hogy nyomon kövessék, mennyi szabadságuk van még az adott évben - kevesen tudják, hogy a munkavállaló csak hét munkanappal nappal rendelkezhet maga a keretéből, a többi esetében a munkáltató döntheti el, mikor küldi szabadságra dolgozóját. 

A munkavállaló számára kedvező viszont, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem évül el, igaz, pénzben ekkor sem váltható meg, erre csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.

Újbuda

 Kevesebb szabadságot lehet átvinni jövőre