Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 14. vasárnap, Marcell

Kérdések a Kánai-tó partjáról

Újbuda   |   2022, június 27 - 16:14
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ha több ezer fővel növekszik Tóváros lakossága, hogyan lehet majd munkába indulni a jelenleg is torlódásokkal küzdő lakóparkból? Elég parkolóhely épül? Milyen módszerrel érhető el a Kánai-tó tisztasága hosszú távon? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ a tóvárosiak a lakóparkot bővítő Atenor és az önkormányzat lakossági fórumán.

Elsőként László Imre, Újbuda tizenkét éve Tóvárosban élő polgármestere számolt be az ingatlanfejlesztés körülményeiről. A 2000-es évek elején a Demján Sándor által megvásárolt területen hat ütemre tervezett lakóparképítés kezdődött, amiből csak kettő valósult meg, mert közbeszólt a 2008-as gazdasági válság. Részben ezért sem jöttek létre a környéken üzletek és a szükséges humán infrastrukturális alapszolgáltatások. A területet a hitelező bank vette át, végül tőle vásárolta meg az Atenor azt a 8,2 hektárt, amelyen Lake 11 Home and Park néven épül most új városrész.

A polgármester nagy eredménynek nevezte, hogy az önkormányzat és a belga ingatlanfejlesztő tárgyalásainak eredményeként utóbbi közel 500 lakás megépítéséről mondott le, ami jelentős környezeti terheléstől óvja meg a környéket. Harmat Imre projektmenedzser és Szörcsök Gabriella értékesítési vezető ismertetőjében elhangzott: a gyorsaság érdekében párhuzamosan épülnek majd az egyes ütemek, így 2024-re átadják a lakópark jelentős részét. Hozzátették, a fejlesztés során a Kánai-tó mellett közvetlenül nem lesznek magas házak, csupán két-, maximum háromszintesek.

A lakók először az ütemtervre voltak kíváncsiak, és azt tudakolták, mikor készül el az ígért orvosi rendelő, az óvoda, valamint az üzletek. A projektvezető elmondta, a tervezett 897 lakáshoz 19 üzlethelyiséget hoznak létre a jövőre megvalósuló ütemben. – Ahhoz azonban, hogy egy kereskedőnek megérje beköltözni, először a lakásokat kell értékesíteni – hangsúlyozta Harmat Imre. Többen érdeklődtek a parkolóhelyek számáról és kialakításáról is. Szörcsök Gabriella elmondta, a telken belül 1044 parkoló létesül mélygarázsokban, 240 a felszínen (a telken belül), 215 pedig közterületen. A beruházás során 1,2-es szorzóval hoznak létre parkolóhelyeket, a lakók szerint azonban félő, hogy ez kevés lesz.

Sokan szerették volna megtudni, hogyan lesz újra élvezhető az elhanyagolt Kánai- tó. A polgármester elmondta, az Atenor közel félmilliárd forintot fordít az eliszaposodott, szennyvízzel terhelt tó revitalizációjára, de a lakókkal egyetértett abban, hogy egy mederkotrás nem lesz elég. Az állóvíz hosszú távú, egészséges fenntartásához gondoskodni kell a megfelelő vízutánpótlásról. László Imre arról tájékoztatott, jelenleg is folyik a szakmai munka a tó rendbetételéért, és ehhez az anyagi forrásokat is meg lehet teremteni.

A legtöbb problémát a közlekedéssel kapcsolatban vetették fel. A lakók arra panaszkodtak, hogy reggelente most is nehezen tudnak kijutni, a beköltözések után pedig még nagyobb autós forgalomra lehet majd számítani, ami fejlesztések nélkül lebéníthatja a lakópark közlekedését. Többen úgy vélték, még egy hídra lenne szükség a Repülőtéri út felé, mert a környék forgalmát a jelenlegi híd nem fogja tudni elvezetni. A fórumon elhangzott, hogy az úthálózat további fejlesztése egyeztetéseket kíván.

T. D.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orosz hadifoglyok Újbudán  

Fotó: fortepan/Országos Széchényi Könyvtár

Az „orosz” foglyok egy része nemzetiségét tekintve nem volt orosz, és több nyelvész rájött, hogy ez kitűnő lehetőség a finnugor nyelvi kapcsolatok kutatására. Munkácsi Bernát az Esztergom melletti táborban talált adatközlőkre. Volt olyan pillanat, amikor ott 73 mordvint, 56 cseremiszt (saját nyelvükön: mari), 39 votjákot (udmurt), 2 zürjént (komi) tartottak nyilván. A kutató az udmurtoktól legkevesebb 522 népdalt, 30 mesét és elbeszélést, 53 néprajzi közlést, 9 pogány imádságot, több találós kérdést, közmondást és tengernyi, addig tudományosan feldolgozatlan szót gyűjtött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.