Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kelenvölgy idén duplán ünnepelt

Újbuda   |   2017, október 9 - 11:07Nyomtatóbarát változatSend by email

A borról, szőlőről, gasztronómiáról és kultúráról szólt az idei Kelenvölgyi Ezerjó Fesztivál a közösségi ház kertjében október 7-én. A rendezvényen Kelenvölgy 120 éves évfordulóját is ünnepelték, ez alkalomból a kerület fásítási programjához kapcsolódó faültetés volt az Alabástrom utcában.

Kelenvölgy idén ünnepli 120-ik születésnapját, amiről az idei Kelenvölgyi Ezerjó Fesztiválon is megemlékeztek. A rendezvény ezúttal is a szőlőről, a borról, a főzésről és a felhőtlen kikapcsolódásról szólt. A kultúra, zene, tánc és gasztronómia ünnepén a gyerekeket játék, népi játszóház, kézműves foglalkozás várta, a felnőttek főzőversenyen, bor- és kirakodóvásáron vehettek részt, de volt íjászbemutató és táncház is.

- Lakóhelyünk, Kelenvölgy első lakóépülete, a helytörténeti dokumentumok alapján 1897-ben épült. "Scharfeneck", azaz a helyiek által akkoriban Sárfenéknek nevezett mély, részben mocsaras terület Budafok község képviselő testületének 1903. október 5-ei határozata alapján nyerte el a mai nevét és kapta a Kelenvölgy elnevezést - mondta a 120-ik forduló kapcsán Wendlerné Pirigyi Katalin önkormányzati képviselő. Hozzátette: a helyiek büszkén vállalják fejlődő, változó városrészük jelenét és múltját. A helyi közintézmények és civil szervezetek összefogásával egy októberi rendezvénysorozat keretében emlékeztek az eltelt több mint egy évszázadra. - A helyi közösségi élet rendkívül pezsgő, Kelenvölgy falusias jellegének köszönhetően az itt lakók jól ismerik egymást – hangoztatta Csernus László, önkormányzati képviselő.

A XI. kerület a főváros 1873-ban történt egyesítése során az I. kerület része lett, majd 1930-ban az új fővárosi törvény Dél-Budát leválasztotta XI. kerület néven. Mai formáját Kelenvölgy 1950. január 1-jén nyerte el az addig önálló község, Albertfalva hozzácsatolásával. - A környék ma is őrzi szőlővidéki jellegét - emlékeztetett Szabolcs Attila, országgyűlési képviselő.

A fesztivál leginkább várt eseménye a Boros étkek főzőversenye volt, aminek legfőbb szabálya, hogy rotyoghat bármilyen finomság a bográcsban, de bort mindig kell tartalmaznia. A verseny győztesei ajándékcsomagot kaptak. A fesztivál hírét lovas huszárok vitték körbe az utcákon, akiket a gyerekek lovashintón követtek.

A Kelenvölgyi Ezerjó Fesztivál idején - Csernus László, Szabolcs Attila és Németh Zsolt az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke - a kerületi fásítási program részeként újabb három fát ültettek el, ezúttal az Alabástrom utcában.

T. K.