Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kárpátaljai kolbász és pálinka a Helyi Értékek Napján

Újbuda   |   2016, május 9 - 12:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ízes ételekkel és italokkal, népi hímzésekkel, hagyományokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők a Helyi Értékek Napján május 7-én, Gazdagréten.

Sok százan vettek részt szombaton a népi hímzésekkel, egyedi hagyományokkal, ízes italokkal és ételekkel fűszerezett Helyi Értékek Napján Gazdagréten. Az ingyenes programon a megismerhette a közönség Szabolcs, Szatmár, Bereg és Kárpátalja értékeit. Az ételek között volt málékásás töltött káposzta, kötött-tésztaleves, szilvalekváros derelye, csöröge, sült és ajaki mangalicából készült füstölt hús, ezen kívül kapható volt panyolai lekvár, szabolcsi ősi almafajtákból készült ivólé, tarpai szilvapálinka, illetve Tokaj-Hegyaljáról származó bor is.

Az érdeklődők belekóstolhattak a népi, vidéki és határon túli ízekbe. Simicskó István honvédelmi miniszter, a Hungaricum Bizottság tagja szerint mindez azért is fontos, mert a felnövekvő generáció a hagyományokkal is megismerkedhet az ilyen rendezvényeken. - A magyar népi és határon túli kultúrát ismertető tematikus rendezvényeknek köszönhetően a most felnövő generáció ismeretei folyamatosan bővülnek, így mindennapjaikba a vidéki értékek is megjelennek az egyre inkább jelenlévő a nagyvárosi értékek mellett – hangsúlyozta Hoffmann Tamás polgármester. Király Nóra alpolgármester elmondta, hogy fontos szerepet játszik a fesztivál életében Újbuda, ezen belül is Gazdagrét, ráadásul a rendezvénynek nagyon erős közösségformáló ereje is van. Az Újbudai Települési Értéktárat Csernus László mutatta be.

A rendezvényre látogatók betekintést nyerhettek a kolbásztöltés, a kenyérdagasztás, a házi szőttes készítés, az eredeti beregi keresztszemes hímzés rejtelmeibe. Bemutatkozott a Beregi Múzeum, az érdeklődők megtekinthették a kárpátaljai salánki hordót, a Hidi-kerámiákat, a nagydobronyi piros paprikát.

A színpadon az újbudai Rock and Magic Sportegyesület fiatal táncosai és a Weiner Rézfúvós Kvintett mellett a Kállai Kettős Néptáncegyüttes, vajai történelmi zenét játszó tárogatósok, a Beregdaróci Asszonykórus léptek fel, volt ajaki csárdás és karikázó, valamint citerazene is. A gyerekeket Paprika Jancsi Bábszínháza és Csúzlizdája szórakoztatta, a napot Mága Zoltán Prima Primissima díjas hegedűművész koncertje zárta; a közönség nagy örömmel fogadta a színpadon meglepetésvendégként fellépő Szakcsi Lakatos Bélát és Pintér Tibort is.

Újbuda