Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Jövő kedden temetik Zsitnik Béla olimpiai bronzérmes evezőst

Újbuda   |   2019, január 25 - 11:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

Jövő kedden temetik Zsitnik Bélát, az 1948-as, londoni olimpia evezős kormányos kettes versenyszámának bronzérmesét.

Az életének 95. évében január 12-én elhunyt sportember hamvasztás utáni búcsúztatására január 29-én 11.15 órakor a Farkasréti temető Makovecz termében, római katolikus szertartás szerint kerül sor.
Zsitnik Béla három olimpiára - az 1948-as mellett az 1952-es helsinkire és az 1960-as rómaira - jutott ki. A legsikeresebb ötkarikás szereplése Londonhoz kötődik, ahol Szendey Antallal és Zimonyi Róbert kormányossal a harmadik helyet szerezték meg. Ez egyben a magyar evezőssport első ötkarikás dobogós helyezése volt.
Zsitnik Béla lelki üdvéért az engesztelő szentmisét jövő szerdán, 8 órakor a Boldog Meszlényi Zoltán-templomban mutatják be.

MTI