Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Jótékonysági gálával ünnepelt az alapítványi iskola

Újbuda   |   2018, május 16 - 23:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Látványos bemutatóval ünnepelte alapításának negyedszázados évfordulóját a Vadaskert Általános Iskola. A Stefánia Palotában tartott ünnepélyen Molnár László alpolgármester is résztvett május 12-én.

A pszichés problémával küzdő gyermekek általános iskolai nevelését, oktatását, gyógypedagógiai ellátását biztosító intézmény egy évtizede költözött a kerületbe. Célja, hogy segítsen a megoldatlan beilleszkedési, magatartási és/vagy tanulási zavarral küzdő gyermekeknek. Az alapítványi formában működő iskolai célkitűzéseit Újbuda Önkormányzata is támogatja.

Molnár László alpolgármester megköszönte az intézmény eddigi tevékenységét a jubileumi ünnepség megnyitóján. A gálán köszöntötték az iskola alapítóját, vezetőit és a gyerekeket is, majd színvonalas műsor következett: a diákok és tanáraik táncelőadást mutattak be Mike Oldfield zenéjére, majd felépett Varga Miklós és fia, Molnár Ferenc Caramel, Hevesi Tamás, Huzella Péter, Friderika és Farkas Gábor Gábriel is.

D.B.S.