Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 11. csütörtök, Zsuzsanna, Tiborc

Játékdélelőtt volt az Újbudai Mesekuckóban

Újbuda   |   2014, április 28 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email
Húsvéti kreatív játékdélelőttöt tartottak az Újbudai Mesekuckóban. A gyerekek a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó kézműves foglalkozásokon vehettek részt és megnézhették a Kispárna Mesezenekar előadásait is.

Április 13-án kora reggeltől locsolóversektől volt hangos az Újbudai Mesekuckó. Az áprilisi rendezvényen húsvéti kreatív játékdélelőttöt tartottak gyerekeknek. A kicsik élvezettel vettek részt a programokon, ahol akár szüleik segítségével is elkészíthették munkáikat. A Ludányi Attila önkormányzati képviselő szervezésében tartott eseményre a belépő csupán három darab kifújt vagy főtt tojás volt.

A programok között volt húsvéti mézeskalács- és asztaldísz készítés, de a gyerekek megismerhették az olyan hagyományőrző tojásfestési technikákat, mint a berzselés, a maratás, a karcolás vagy a pingálás.
A kisebbekre is gondolva külön játszósarok is volt, ahol a gyermekek akár szüleikkel, társaikkal vagy akár egyedül is játszhattak.

A délelőtt során a Kispárna Mesezenekar fantáziadús húsvéti meseelőadásai ragadták magukkal a közönséget. - A nap fénypontjaként ellátogatott hozzánk két tapsifüles is a Húsvét alkalmából, akiket mindannyian kedvünkre szeretgethettünk, majd a rendezvény végéhez közeledve pihenőre tértek, így velük együtt mi is megpihentünk egy izgalmas és szórakoztató nap után - írta beszámolójában Ludányi Attila.

Újbuda