Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Jane Goodall a Sas-hegyen járt

Újbuda   |   2019, augusztus 13 - 13:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

Jane Goodall brit etológus, antropológus járt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sas-hegy Természetvédelmi Területén augusztus 9-én. Az ENSZ békenagykövete, a Jane Goodall Intézet alapítója a Life4OakForests projekt és a Roots&Shoots (R&S) program keretében ültetett őshonos facsemetéket Újbudán.

Az augusztus 9-i esemény a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében levő sas-hegyi projektterületen zajlott. Jane Goodall gyerekekkel együtt ültetett el őshonos facsemetéket – házi berkenyét, vadkörtét és molyhos tölgyet - abban a reményben, hogy a Sas-hegy tölgyesei ellenállóbbá válnak. A brit etológus szerint, „minden egyes apró cselekedet számít. Minden egyes nap, minden egyes percben bárki tehet valamit azért, hogy jobb legyen a világ”. Jane Goodall mellett beszédet mondott Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója és Kézdy Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakmai igazgatóhelyettese is.

A nemzetközi megvalósítású Life4OakForests projekt az Európai Unió és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával jött létre. Célja adott területeken az inváziós fajok visszaszorítása, a változatos erdőszerkezet, az őshonos fafajösszetétel és a mikroélőhelyek helyreállítása.

A Roots&Shoots (R&S), azaz Rügyek és Gyökerek egy nemzetközi környezeti nevelési program, amelyet Jane Goodall hívott életre 1991-ben, Tanzániában. A világon közel 100 országban működnek R&S csoportok, amelyek mindegyike segíti a környezetében lévő élőlényeket.

Fotó: dunaipoly.hu