Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ismét megtartották a Sas-hegyi túrát

Újbuda   |   2022, április 25 - 17:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Föld napja üzeneteit a Sas-hegy természeti értékein keresztül közvetítette a 26. alkalommal megrendezett Sas-hegyi emléktúra. A 800 méter hosszú, háromnegyed órás túrán a hely élővilágával, geológiai és történeti érdekességeivel ismerkedhettek meg az óvodás és iskolás csoportok, de a kétnapos rendezvényre bárki benevezhetett.

A Sas-hegy Föld napi programja rövid filmvetítéssel kezdődött, utána következett a látogatóközpontban kialakított kiállítás megtekintése, majd a csoportok szakvezetői kísértettel járhatták végig a gyíkkifutóval, rovarhotellel, szédítő sziklafalakkal és gyönyörű kilátással kecseg­tető tanösvényt. Az óvodások programja környezetvédelemmel kapcsolatos interaktív játékokkal egészült ki. Az első napon több mint 200 óvodás, másnap több mint 400 iskolás járta be az újbudai természetvédelmi területet, amely a két nap alatt összesen közel 900 látogatót fogadott. – A gyerekek láthatóan élvezik a szabadtéri programot, a természet szépségeit látva pedig megtanulják, hogy óvni kell a környezetet, nem szabad eldobni a szemetet – mondta el a helyszínen Bakai-Nagy Zita alpolgármester.
– Tekintettel a nagy érdeklődésre a korábban egynapos rendezvényt kétnaposra bővítettük – mesélte a Sas-hegyi Látogatóközpont környezeti nevelője. Kremnicsán János elmondta, a nemzetközileg is nyilvántartott természetvédelmi park bővelkedik a különleges, védett fajokban. Címerállata a fokozottan védett pannon gyík, és az egész világon csak itt található meg a magyar gurgolya vagy az utolsó jégkorszakból származó budai nyúlfarkfű.
A Sas-hegyi központot is üzemeltető Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) a Föld napi rendezvényein elsősorban az ember felelősségére hívja fel a figyelmet. A Pest, Komárom-Esztergom és Fejér megyét, valamint Budapestet és agglomerációját lefedő szervezet igazgatóhelyettese, Kézdy Pál kiemelte: az egész országban a főváros környékén a legnagyobb a nyomás a védett területeken, elég, ha a bakancsos turizmusra vagy a Normafa és a Hármashatárhegy kirándulóira, illetve extrém sportolóira gondolunk. Az igazgató szerint a természetjáróknak, bicikliseknek és lovasoknak csak az olyan alapvető szabályokat kellene betartaniuk, hogy ne térjenek le a kijelölt utakról, és a megtermelt szemetüket ne dobják el, hanem vigyék haza.

T. D.