Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Ismét Junior Ki Mit Tud? Újbudán

Újbuda   |   2016, augusztus 31 - 11:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hat és húsz év közötti újbudai gyereknek és fiataloknak rendeznek tehetségkutató versenyt a Gazdagréti Közösségi Házban. Jelentkezni előadó- és alkotóművészeti kategóriákban lehet szeptember 30-ig.

„Ha már elmúltál 6 éves, de még nem töltötted be a 20-ik éved, itt élsz vagy tanulsz a kerületben, akkor ne habozz, téged is várunk, hogy megmutathasd milyen tehetséges vagy!” – ezzel a felszólítással indít a Junior Ki Mit Tud? felhívása.

Előadóművészeti kategóriáknál kategóriánként mindenki egy produkciót mutathat be, alkotóművészetben pedig kategóriánként egy pályaművet adhat le. A versenyre nevezés feltétele egy még jó állapotú, de már kinőtt, megunt mesekönyv vagy játék jótékony célú felajánlása, illetve a jelentkezési lap beküldése. Tizennyolc év alattiaknak szülői beleegyező nyilatkozatra is szükségük lesz.

Az előadóművészeti produkciókat minden kategóriában szakértő zsűri előtt kell bemutatni, ezek időpontjai:
2016. október 15. ének
2016. október 22. hangszeres zene
2016. október 29. vers és próza
2016. november 5. tánc.

Az alkotóművészeti pályaműveket október 24. és október 31. között lehet leadni.

A jelentkezési határidő szeptember 30.

A Ki Mit Tud leírása, a jelentkezési lap, valamint a szülői nyilatkozat elérhető a következő linken:

http://kultura.ujbuda.hu/esemeny/esemenyek/ujbudai-junior-ki-mit-tud-2016

Újbuda

Kapcsolódó tartalmak: