Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Ingyenes lesz a mobiltelefonok függetlenítése

Újbuda   |   2017, augusztus 14 - 13:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az unión belüli roamingdíjak eltörlése után az ősz is kedvező változást hoz az ügyfeleknek a távközlési piacon. Október 24. után a mobilszolgáltatók kötelesek lesznek a határozott idejű szerződések lejárta után ingyen feloldani a csomagban adott mobilkészülékek kártyafüggését. Az új szabály mind magán-, mind pedig vállalati ügyfelek számára érvényes – írja a Magyar Nemzet.

A hálózati korlátozást a távközlési szolgáltatók azért alkalmazzák, mert a készülékeket a legtöbb esetben hűségidős szerződések keretében, akciós áron kínálják ügyfeleiknek, így érthető módon igyekeznek gátat szabni annak, hogy a kedvezményesen megszerzett mobiltelefon végül más operátor forgalmát és hasznát növelje. A SIM locknak, illetve service provider locknak is nevezett eljárás lényege, hogy a mobilszolgáltató szoftveres úton telepíthető korlátozást „épít be” a készülékbe, amelyet legálisan csak maga a szolgáltató oldhat fel.

A függetlenítés ára jelenleg – a hűségidő lejárta, azaz a készülék megvásárlása után is – eltérő a különböző szolgáltatóknál: a Telekom 15 ezer forintot kér a feloldásért, míg a Telenornál fele ennyit kell fizetni. A Vodafone-nál számításba veszik, hogy a szerződés mikor köttetett, így egy éven belül húszezer, a szerződés második évében tízezer, ezt követően pedig 2500 forint a tarifa. Akinek tehát nem sürgős, mindenképp érdemes kivárnia az új jogszabály hatálybalépéséig hátralévő bő két hónapot.

A készülékek díjmentes feloldásával kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a mobilszolgáltatókat. A Telekomnál mindössze annyit közöltek, hogy a folyamatról, illetve a részletekről később adnak tájékoztatást, de a jogszabályi előírásoknak meg fognak felelni.

A Telenor válaszában úgy fogalmazott, az új előírások valójában nem okoznak gondot, mivel függetlenítést most is végeznek. Mindössze annyi változik, hogy nem kérnek majd pénzt a szolgáltatásért. – A legtöbb készülékgyártó nem teszi elérhetővé a függetlenítéshez szükséges tudnivalókat előzetesen, így ezek esetében szükséges felvennünk a kapcsolatot a gyártóval az erre vonatkozó ügyféligény beérkezésekor, a készülék egyedi azonosítóját (IMEI-szám) is megadva. Emiatt a folyamat néhány napot is jelenthet – közölte a szolgáltató, amelytől azt is megtudtuk, hogy a nem csomagban értékesített készülékeknél is egyelőre marad a mostani rendszer, azaz csak a Telenor hálózatán működő telefont, tabletet vagy routert árusítanak majd, ezeket kérésre ingyen kikódolják.