Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Így alakult át a magyar ingatlanpiac 2021-ben

Újbuda   |   2022, január 10 - 08:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

2020-ban, a világjárvány kitörését követő bizonytalan időszakban senki sem gondolta volna, hogy 2021-ben ellentétes irányú fordulatot vesz a hazai ingatlanpiac. A statisztikák az első negyedévben még a korrekció jeleit mutatták, ám a második negyedévre már látható volt, hogy a kínálati árak folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak.

Az év második felét követően már 5% felett járt az eladó lakóingatlanok esetén regisztrált áremelkedés országosan. Most már biztosan állíthatjuk, 2021 nem az ingatlanárak korrekciójáról, hanem azok rekord mértékű drágulásáról szólt – derül ki egy hazai ingatlanhirdető- és kereső portál friss ingatlanpiaci elemzéséből.

Az ingatlanpiaci előrejelzéseken is túlmutat a drágulás mértéke

2020 elején az ingatlanpiaci előrejelzések -2 és +4% közötti változást prognosztizáltak áltagosan a hazai ingatlanpiacon. Az ingatlannet.hu 2021-es első negyedéves statisztikáiban már ezen túlmutató, 5,3%-os áremelkedés rajzolódott ki országos szinten a lakóingatlanok esetén. A második negyedévben nem emelkedtek a kínálati árak számottevő mértékben, ám az ősz – és a pandémia újabb hullámának – beköszöntével az országos négyzetméterár újabb 5,4%-kal emelkedett átlagosan. 2021 októberében az országos átlagár meghaladta a lélektani határt, azaz a négyzetméterenkénti átlagár több, mint félmillió forint volt.

A 2021-es növekvő négyzetméter árak esetén több gazdasági tényező is szerepet játszott. Egyrészt a módosított lakossági otthonteremtési csomag lendületet adott a piacnak, és ez felhajtóerőként jelent meg a kínálati árak esetén is, másrészt számos tranzakció halasztódott a tavalyi évre a pandémiának köszönhetően, amely szintén az árak emelkedésében mutatkozott meg. A támogatások közül az egyik legnépszerűbb a falusi csok volt, melynek ösztönző hatására a vidéken rekord mértékű, átlagosan 15%-ot meghaladó áremelkedés ment végbe, ellentétben a budapesti ingatlanpiac tendenciájával.


Lassított a fővárosi ingatlanpiac

2021-ben az új építésű ingatlanok népszerűsége és a vidék térnyerése jellemezte a hazai ingatlanpiacot. A főváros térségében egyfajta kiköltözési hullám volt megfigyelhető a tavalyi évben, így az agglomerációban regisztrált átlagos áremelkedés meghaladta a 16%-ot. Ezzel szemben a budapesti ingatlanpiacon az országos átlagtól elmaradt az áremelkedés, átlagosan 8%-kal nőtt a fővárosi négyzetméterár. Az eladó ingatlanok esetén a négyzetméterenkénti átlagár havonta átlagosan 0,7%-kal nőtt, azonban a harmadik negyedévben kiugró, 3,8%-os áremelkedés ment végbe. Míg az év elején 775 ezer forint volt, addig az év végén 838 ezer forint volt a négyzetméterenkénti átlagár a fővárosban.

A XI. kerületben meghirdetett ingatlanok esetén a négyzetméterenkénti átlagár 4,6%-kal nőtt, ám a vizsgált időszakban hullámzó tendenciát mutattak a kínálati árak. Az év végére az átlagos kínálati ár négyzetméterenként meghaladta a 940 ezer forintot. Ez 12,3%-kal volt magasabb, mint a főváros egészére jellemző négyzetméterenkénti átlagár.

ingatlannet.hu