Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Idősek világnapja Újbudán

Újbuda   |   2017, október 5 - 11:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Idősek Világnapja alkalmából színes műsorral, programokkal a Gazdagréti Idősek Klubjában és az Újbudai Idősek Házában is október 3-án.

„Nem az a fontos, hogy az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal” – énekelték közösen a Gazdagréti Idősek Klubjában. Mátics Katalin az Újbudai Szociális Szolgálat intézményvezető-helyettese elmondta: mindig az igényekhez igazítják a programokat, amelyek így igazán változatosak. Vannak irodalmi estek, kézműves foglalkozások és tanácsadások is, de a legfontosabb, hogy a nappali klub tagjai jól érezzék magukat és hasznosan töltsék idejüket.

Cseriné Demény Annamária, az Újbudai Idősek Házának intézményvezetője szerint az idősek világnapját megünnepelni olyan, mint egy születésnap. Az ünnepség náluk az önkéntesség köré épült: volt, aki szavalt, a Petőfi Musical Stúdió növendékei fél órás műsort adtak, az intézmény dolgozói pedig szórakoztató, zenés-táncos produkcióval készültek.

Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester mind a két helyszín műsorán jelen volt.

H. S.