A 5. számú egyéni választókerület képviselőjelöltjei
BARABÁS GYÖRGY LÁSZLÓ – Baloldali Szövetség Barabás György vagyok, a Baloldali Szövetség képviselőjelöltje Újbudán, az 5. sz. választókerületben, a Magyar Munkáspárt tagja. Elérhetőségek: |
DEVECSERI MÁTYÁS – Momentum–DK–LMP–MSZP–Párbeszéd–Jobbik–MMM Devecseri Mátyás vagyok, 31 esztendős vízépítő mérnök. Diplomáimat a BME-n szereztem, itt töltött éveim meghatározó részét képezik életemnek. Mérnöki munkáim mellett hat évig tanítottam és kutattam a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszéken, óraadóként azóta is visszajárok. Lágymányos ezekben az években vált az otthonommá, amit a helyi üzletek, kávézók, a Bartók kulturális zsongása méltán emelnek a világ legjobb helyei közé. Olyan városrészt ismertem itt meg, ahol egymás mellett létezik a tudományos élet és a polgári lét. Hiszem azt, hogy ez az a hely, ahol az emberek nyitottak az új megoldásokra, elfogadóak egymással, ahol együtt tudunk dolgozni a közösség erősítéséért és lakókörnyezetünk szebbé tételéért. |
JANKÓ ISTVÁN – FIDESZ–KDNP Jankó István vagyok, harminc éve élek Újbudán, de családi kötődésem ennél sokkal régebbi, hiszen édesanyám és nagyszüleim is itt éltek, Szentimrevárosban. Harmincnyolc esztendeje végeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Jelenleg a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XI. Kerületi Tagintézmény igazgatóhelyettese vagyok, 1992 óta pedig a Bogdánfy utcai Lágymányosi Óvoda logopédusa. Feleségem szintén szakmabeli, akivel három gyermeket neveltünk fel. 1998 óta vagyok önkormányzati képviselő. Számos olyan program valósult meg előterjesztéseim alapján, amelynek célja az újbudai polgárok támogatása volt. Ezek közül szeretném kiemelni a tanulmányi ösztöndíj és a Mecénás művészeti ösztöndíj program megvalósítását. Megválasztásom esetén egyéni képviselőként nagyobb lehetőségem lesz, hogy Lágymányoson megújítsuk köztereinket, a teret nyert hajléktalanproblémát emberséges módon oldjuk meg. Szorgalmazni fogom az Irinyi József utca és a Bogdánfy utca közötti zöldterületek és parkok megújítását, valamint azok bővítését, továbbá új futópályákat és szabadtéri fitneszparkok kialakítását kezdeményezem. Elérhetőségek: |
TAMICS RITA – MKKP Tamics Rita vagyok, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) képviselőjelöltje Lágymányoson. Keleti nyelvek és kultúrák szakon végeztem az ELTE-n, kiválóan beszélek angolul, japánul és mandarin kínaiul. Bejártam a világot az elmúlt években, sokat láttam, tanultam, és most közösségi és civil tanulmányok mesterképzésre járok. Azért szeretnék az önkormányzatba kerülni, hogy tapasztalataimat használva képviseljem a helyiek érdekeit, és fejlesszem Újbuda közösségeit. Legnagyobb erősségemnek azt tartom, hogy folyamatosan jelen vagyunk a sok-sok passzivistával ott, ahol Újbudán szükség van ránk. Azonnal megjavítunk, felújítunk vagy pótolunk akármit a virágzó körzeti élet érdekében. Lágymányos tényleg többet érdemel, odafigyelést és cselekvést. Két éve vagyok aktív helyileg, sokan találkozhattatok már a munkáinkkal, kövessétek nyomon a kerületi és a személyes Facebook-oldalamat. Szavazz rám, és válaszd azokat, akik tesznek, nem csak beszélnek róla. Mert a fenntartó nem figyel, mások csak néznek, de mi tényleg megcsináljuk! Elérhetőségek: e-mail: tamics.rtia@mkkp.hu telefon: +36/30/223-2914 ![]() |
TÓTH MARCELL – Független Önökkel, önökért, együtt. Elérhetőségek: |
A 14. számú egyéni választókerület képviselőjelöltjei
ELEKES TAMÁS – FIDESZ–KDNP Hatalmas megtiszteltetés, hogy 34 évesen képviselőjelöltként indulhatok azon a környéken, ahol felnőttem, és amelynek minden szegletét megismerhettem az elmúlt 30 esztendőben. Úgy gondolom, képviselőként visszaadhatok abból, amit Gazdagrét és környéke adott számomra, és az tudja teljes szívvel képviselni a helyieket, aki maga is tagja a közösségnek, nem csak politikai ugródeszkaként tekint erre a posztra. Ki fogok állni egy közösségi kert megvalósításáért és a helyieket leginkább érintő ügyekért, úgymint a néhol már balesetveszélyes járdák rendbetételéért vagy a sasadi autóforgalom csökkentéséért, kiemelt figyelemmel a Beregszász úton épülő áruház miatt megváltozó forgalmi rend következményeire. A szomszédos képviselőkkel együttműködve azon leszek, hogy mindannyiunk számára megfelelő megoldást találjunk a Nagyszeben tér megújítására, és visszahozzuk a helyi rendezvények régi színvonalát is. Ha engem támogatnak, bízhatnak abban, hogy egy igazi helyi képviselője lesz a körzetnek! Elérhetőségek: |
LADOS TAMÁS – Momentum–DK–LMP–MSZP–Párbeszéd–Jobbik–MMM Lados Tamás vagyok, 30 éves, történész. Egyetemi tanulmányaim kezdetén költöztem először Sasadra, és ez a környék vált otthonommá kerületi életem első kilenc évében – mondhatni, itt váltam újbudaivá. |