Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 2. vasárnap, Petra

Hétvégén sportágat választott Újbuda

Újbuda   |   2015, szeptember 15 - 10:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több mint 70 egyesület és mintegy 10 ezer érdeklődő vett részt 5. Válassz Sportot Újbudán! rendezvényen. A közel negyven sportágat bemutató eseményt szeptember 12-én tartották a Kopaszi-gáton.

Közel negyven sportág, köztük az úszás, a foci, a kosárlabda, a triatlon, az öttusa, a judo, a karate és a vívás is kipróbálható volt hétvégén Újbudán, de olyan különlegességek is voltak a Kopasz-gáton mint a baseball, az érintős rögbi vagy a curling. Az esemény főszervezője, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. színpadi bemutatókkal és interaktív programmal is várta az érdeklődőket. Kocsis Sándor ügyvezető elmondta, hogy a hasonló sportágválasztó rendezvényekhez képest itt kerületi egyesületek bemutatkozhattak be.

Míg 2011-ben 4200 újbudai gyermek sportolt egyesületben, idén számuk már 7262.

Hoffmann Tamás polgármester összefoglalta az elmúlt időszak fejlesztéseit, megemlítette Feneketlen-tó körül nyáron átadott futókört, kiemelte az iskolai fejlesztéseket. Szerinte biztosítani kell, hogy minél jobb körülmények között mozogjanak a gyerekek, ezért is vannak az iskolaudvari és sportudvari fejlesztések.

Az eseményen részt vett Simicskó István honvédelmi miniszter is. Elmondta, hogy sok olyan sportág létezik napjainkban, ami az ő gyermekkorában még nem volt, úgy véli, szélesebb körű, de nehezebb közülük a választás.

A kerület sztársportolói is kilátogattak a rendezvényre. A magyar bajnoki ezüstérmes OSC vízilabda csapat játékosai kérdezz-felelek játékkal szórakoztatták a gyerekeket és dedikált pólóval jutalmazták a válaszolókat. A nagyszínpadon pedig a két legendás egyesület a BEAC női és a MAFC férfi kosarasai is bemutatkoztak.

H.L.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Itt az ősz, itt a nátha  

Egy hét bölcsőde vagy óvoda, majd két hét otthon betegen. A kisgyermekek ősszel egyik vírust kapják el a másik után, miután természetes ellenálló képességük nyáron, közösségi érintkezés híján, meggyengül. A gyakori megfázásokat azonban meg lehet előzni.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.