Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 19. vasárnap, Ivó, Milán

Héttorony Fesztivál Makovecz Imre emlékére

Újbuda   |   2015, november 19 - 11:32Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is bejárja a Kárpát-medencét a Héttorony Fesztivál. A Makovecz Imre születésének 80. évfordulójára emlékező vándorfesztivál programjait zömében olyan épületekben rendezik meg, amelyeket a Kossuth-díjas építész tervezett.

Az idén kilenc helyszínen, köztük három határon túli településen megrendezett eseménysorozat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára. Az egyes helyszíneken építészeti kiállítással és előadással várják az érdeklődőket, esténként pedig koncertek, hangversenyek szerepelnek a fesztivál programjai között. A nyitóeseménynek ezúttal a program szervezője, a Fonó Budai Zeneház adott otthont, ahol szakmai konferenciákkal, megemlékezéssel, kiállítással és persze koncerttel várták az érdeklődőket. A Héttorony Fesztivált egy nagyszabású gálával zárják november 20-án a Zeneakadémián.

Újbuda