Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hazajöttek, aztán meséltek – ezúttal Újbudán

Újbuda   |   2016, március 4 - 10:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

Telt ház előtt számolt be élményéről legutóbbi, az országot keresztül-kasul bejáró, az egyik állami csatornán vetített Hazajáró című műsor két riportere.

Vetítéssel egybekötött előadáson meséltek Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, a Hazajáró című dokumentumfilm sorozat szerkesztői az Orlay utcai Millenniumi Polgári Casino-ban. Beszámolójukból kiderült, hogy miért is húznak hétről hétre bakancsot és indulnak neki a Kárpát-medence varázslatos tájainak. Céljuk, hogy megismerjék és megismertessék a természeti- és kulturális értékeket, történelmi emlékeket és az adott területen élő emberek mindennapjait. Jakab Sándor elmondta, hogy a kirándulásokon szerzett információk és összegyűjtött tudásanyag továbbadásával a magyarság-tudatot és az összetartozás érzését szeretnék erősíteni.

A két szerkesztő Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken is járt már, hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval. A Kárpátok gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon át, patinás városokig számos magyar emlék kíséri a "Hazajáró" útját.

Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő örömmel fogadta a szerkesztőket, szerinte a riporterek munkája minden korosztálynak hasznos információt tartogat. - Elsősorban azonban a gyerekek tehetnek szert olyan történelmi tudásra, amelyet a tankönyvekből nem sajátíthatnak el – mondta.

A műsor rendkívül népszerű, hatására 2015 áprilisában országos egyesület is alakult. A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet tagjai szerint a Hazajáró körül kialakult „baráti kör” olyan mozgalommá nőtte ki magát az évek során, amelyet szervezett formában akarnak működtetni. A civil szervezet tagságát a nézők mellett a műsor készítői, külhoni szereplői, honismereti vezetői, szállásadói és határon túli helyi magyar közösségek vezetői alkotják.

T. K.