Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hátraarc: mégsem kell eladni az önkormányzati lakásokat

Újbuda   |   2021, június 1 - 09:32
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a kormány olyan törvényjavaslatot készült benyújtani a parlament elé, amely arra kötelezte volna az önkormányzatokat, hogy több tízezer bérlakást nyomott áron „kényszerértékesítsenek”.

Az önkormányzatok kötelesek lettek volna eladni a tulajdonukban lévő bérlakásokat azok bérlőinek a forgalmi érték legfeljebb 30 százalékáért, sőt, a különféle kedvezmények összeadódása esetén, akár a 10,5 százalékáért. A törvénymódosítási javaslat országosan és kerületünkben is komoly felháborodást keltett – ellenzéki és kormánypárti városvezetők között egyaránt –, hiszen nemcsak megfosztotta volna vagyonuktól a településeket, köztük Újbudát, de kiszolgáltatta volna a hátrányos helyzetű bérlőket is a spekulációs felvásárlásoknak. Jelen pillanatban úgy tűnik, a kormány visszakozik az országos méretű tiltakozás miatt, így a napokban az eredeti javaslat minimalizált változatát fogadhatják el, ez csak a főváros világörökségi helyszínnek minősülő területein lévő ingatlanok eladására terjed ki.

Bár „felvizezett” módosító kerül az országgyűlés elé, egy Újbuda képviselő-testülete elé terjesztett határozati javaslat arra kérte fel a kerület országgyűlési képviselőit, Simicskó Istvánt és Molnár Gyulát, hogy ne fogadják el a T/16223 irományszámon az Országgyűlésnek beterjesztett, „A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslatot. László Imre polgármester Facebook-bejegyzésében kifejtette: „A határozat előterjesztésének véleményezése során a helyi kormánypárti frakció nem támogatta a kezdeményezésünket, és az egyértelmű károk ellenére is hallgatott a kérdésben. Az ilyen esetek mindig megmutatják, hogy kik azok, akik a kerület érdekében dolgoznak, és kik azok, akiknek fontosabb a politikai lojalitás. Ahogy a választások idején, most is meg tudjuk erősíteni az akkor tett ígéretünket. Továbbra is küzdeni fogunk minden olyan kormányzati törekvés ellen, ami az önkormányzati működés és a kerületi lakosok életének ellehetetlenítéséhez vezet.”