Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hat ország vett részt szakmai tanulmányúton Újbudán

Újbuda   |   2022, március 29 - 15:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

COMPETENCE – „Kompetenciafejlesztés önkormányzati szakemberek részére a hatékonyabb közszolgáltatásokért” című projekthez kapcsolódó szakmai tanulmányutat szervezett Újbuda Önkormányzata március 28-án.

A COMPETENCE projekt az EGT és Norvég Alap támogatásával nemzetközi partnerség keretében valósul meg az Aradi Szociális Jóléti Főigazgatóság (Románia), Kallithea Önkormányzata (Görögország), Trogir Város Önkormányzata (Horvátország), Prága 6. Kerülete Önkormányzata (Csehország) és az Åpenhet AS (a jó kormányzás és az adatalapú szakpolitika formálásra specializálódott norvégiai non-profit kutatószervezet), valamint Újbuda Önkormányzata, mint projekt vezető partnerszervezete közreműködésével.


A koronavírus világjárvány alatt tavaly 2021. december 6-án és 7-én még online konferencia során prezentálta Újbuda Önkormányzata a kompetenciafejlesztésben résztvevő Újbudai Szociális Szolgálat és az Újbudai Humán Szolgáltató Központ szolgáltatásszervezését. 2022. március 28-án pedig sor kerülhetett már a személyes jelenlétet igénylő tanulmányút megszervezésére is.


A partnerszervezetek munkatársai, akik maguk is humán, szociális önkormányzati szolgáltatási területről érkeztek, az Újbudai Szociális Szolgálatnál kezdték a tapasztalatgyűjtést. A XI. kerület egyik legfontosabb önkormányzati szolgáltatója székhelyén megismerhették a mintegy 120 dolgozót foglalkoztató intézmény feladatellátását és annak részleteit. Az étkeztetés, a házi segítségnyújtás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatásokon kívül a nappali szolgáltatások mindennapjaiba is bepillantást nyerhettek, mint pl. az idősek nappali ellátása, amely a székhely mellett még négy telephelyén is működik. A látogatóknak a Szolgálat elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a demens, valamint a fogyatékkal élő személyek ellátására, a támogató szolgáltatás során pedig a fogyatékos és halmozottan sérült fiatalok, a lakásukon kívül közlekedni nem tudó idősek segítésére a közlekedésben is. A nappali ellátások bemutatásánál szóba került a pszichiátriai betegek rehabilitációs lehetőségei mellett a Szenior Önkéntes Program és a Call Center működtetése.


Ezután az Újbudai Humán Szolgáltató Központ szolgáltatásszervezését ismerhették meg a helyszínen a szakemberek. A Központban mintegy 70 munkatárs dolgozik azon, hogy a veszélyeztetett gyermekek védelme, a krízisben élő családok számára az adománygyűjtés, az ingyenes jogi tanácsadás szervezése, a lelki támogatás és a családi terápia folyamatos támaszt és segítséget nyújtson az érintetteknek.


A program az Önkormányzat Nagytermében tartott workshoppal folytatódott, ahol Bakai - Nagy Zita, Újbuda alpolgármestere köszöntötte a delegációkat. A norvég partnerszervezet szakértője, Thibault Rabussier prezentációjában a projekt további ütemezéséről és feladatairól adott tájékoztatást, illetve válaszolt a kérdéseire.


A program 2022 májusában, Norvégiában
folytatódik.


A projektet az alábbi partnerszervezetek valósítják meg:

A COMPETENCE projekt Izland, Liechtenstein és Norvégia támogatásával valósul meg az Európai Gazdasági Térség és a Norvégia Regionális Együttműködési Alapon (EEA and Norway Grants Fund for Regional Cooperation) keresztül.

A projekt alapadatai:

Program:

EGT és Norvég Alapok Regionális Együttműködés Alapja

Program Operátor:

Ecorys Polska (Solec utca 38, 00-394 Varsó, Lengyelország)

Projekt címe:

COMPETENCE – Capacity building Of eMployees of municiPalitiEs for better provisioN of publiC sErvices („Önkormányzati Munkavállalók Kapacitásfejlesztése a Hatékonyabb Közszolgáltatásokért”)

Projekt megvalósítás időszaka:

2021. július 01. – 2023. december 31. (30 hónap)

Projekt összes elszámolható költsége (100 %):

1 181 489 EUR

Projekt teljes támogatása (85 %):

1 043 004 EUR

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatára jutó összes elszámolható költség (100 %): 359.625,75 EUR, amelyből támogatás (85 %): 305.681,89 EUR.

Címkék: