Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 12. szombat, Miksa

Fesztiválhangulat a Bikás parkban

Újbuda   |   2019, szeptember 10 - 11:36
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Harry Potter-regényekből ismert világot varázsolta a Bikás parkba az Újbudai Ősz sorozatának kiemelkedő eseménye, az Őszköszöntő fesztivál. A közös családi szórakozást előtérbe helyező fesztivál fő témája idén a Roxfort világa volt. Sok játékelem kapcsolódott a varázslóiskolához, számtalan foglalkozás mutatta meg a gyerekeknek, hogy sok örömet jelent a tudás. A J. K. Rowling könyveit kiadó Animus Kiadó jóvoltából a Harry Potter-könyvek borítóin láthatta viszont magát, aki a greenbox sátrában a kamera elé állt.

Több új szereplő is megjelent az idei Őszköszöntőn, itt mutatkozott be a nagyközönségnek a SZKÚL magazin, ők a pályaválasztás előtt álló nyolcadikosoknak tartottak tanácsadást. A kerületben működő Trefl Hungary is először vett részt a rendezvényen varázsműhelyével. A Varázsló- és Boszorkányképző Iskolában többek között legendás állatok tudományából, varázspálca-technikából, bájitaltanból, valamint jóslástanból is vizsgázhattak a gyerekek.
A Logiscool robotjai azoknak a varázslótanoncoknak segítettek, akik átléptek a 9 és ¾-ik vágányhoz vezető átjárón. Lehetett miniszámítógépeket programozni és számítógépes játékot készíteni is. Edukációs programmal érkezett a Felelős Szülők Iskolája, de a Minimax Gyerekhajó is régi szereplőként vett részt a rendezvényen.
Az ingyenes programok kínálatában voltak fajátékok, arcfestés, csillámtetoválás, kézműves foglalkozások, pónilovaglás, szépségápolás. A testmozgást ugrálóvárak, sportprogramok szolgálták, a Flip.hu felfújható focikaput is hozott. A Budai Judo Akadémia akadálypályával vett részt a pecsétgyűjtő játékban, de a feladat teljesítése után is sokan maradtak náluk.
A közbiztonság iránt érdeklődők a tűzoltók, a rendőrök, a polgárőrök munkájával és járműveivel ismerkedhettek. A Kormányhivatal is képviseltette magát a fesztiválon, Újbuda Polgármesteri Hivatala pedig klímasátort állított fel. A Honvédelmi Sportszövetség sátraiban idén is sikert aratott a lézeres lövészet, a hatástalanított fegyverek bemutatója, az ergométeres evezés és az autós szimulátor.
Most is lehetett gyűjteni a pecséteket, a feladatokat végrehajtó gyerekek sorsoláson vettek részt. A 18 értékes díjat Hoffmann Tamás polgármester adta át, a legszerencsésebb egy kerékpárral távozhatott. A szülők is nyerhettek, ha jól feleltek az Újbuda Kvíz kérdéseire.
A nagyszínpad ingyenes programjai sorát az Alma együttes nyitotta délelőtt. A Karinthy Színház Hamupipőke előadása után a népzenét játszó Erdőfű következett, majd Hajnóczy
Soma bűvész világbajnok varázsolta el a közönséget. Délután lépett fel az Újbudán élő Caramel, teljesen új koncertprogrammal. Sokan voltak kíváncsiak az Intim Torna Illegálra is, amelynek tagjai közül Gálos Ádám és Nádasdi János valamikor a Bikás parkba jártak játszótérre. A fesztivált a tíz éve futó zenei produkció, a Random Trip zárta, olyan sztárfellépőkkel, mint Dés László, Kollányi Zsuzsi, Saiid, Koszi Janka és Zentai Márk.
Az Őszköszöntő fesztivál fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője volt.
(Újbuda)