Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Felmérik a fiatalok nyelvtudását

Újbuda   |   2017, augusztus 29 - 12:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról, nyelvismeretéről ősszel - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin elmondta: a kormány nemrégiben fogadta el az idegennyelv-tanítás hatékonyságának fejlesztéséről szóló kormányhatározatot. Ez tartalmazza a felmérés elkészítését is - tette hozzá. Kifejtette: szeretnék megnézni, mi az oka annak, hogy a fiatalok napjainkban kevéssé szereznek nyelvvizsgát, illetve, hogy a nyelvtudásuk elmarad az európai átlagtól. Azt látják, hogy bár a nyelvismeretük nő, javul, de az ezt igazoló nyelvvizsga megszerzésében nem nőnek érdemben az arányok.
Kitért az Önkéntesség személyre szabva elnevezésű programra is, amely arról szól, hogy a fiatalok a középiskola elvégzése után fél-egy évig önkéntes tevékenységet végezhetnek például az egészségügy, a honvédelem, a katasztrófavédelem vagy a gyermekjóléti alapellátás területén. Hozzátette: ennek keretében az ötmilliárdos program részeként ingyenes nyelvtanfolyamon is részt vehetnek a 18-22 éves fiatalok.
Novák Katalin beszámolt a Nyelvtanulással a boldogulásért pályázatról, amelynek 3,3 milliárd forintos kerete van, és az első beadási határideje augusztus 30-án zárul. Kiemelte: a program arról szól, hogy tanórákon kívül, nyelvszakos hallgatók heti legalább egy alkalommal foglalkozásokat tartanak, amely az idegen nyelvek elsajátítását segíti a középiskolásoknak.
Ösztöndíjakkal segítik a külföldi nyelvtanulást, erre 14 milliárd forint áll rendelkezésre, és közel 20 ezer fiatalt támogattak. Ezzel a gyakorlatban is ki tudják próbálni a fiatalok a nyelvtudásukat - jelezte Novák Katalin.
Az államtitkár kiemelte: az a céljuk, hogy a nyelvvizsgához minél könnyebben, egyszerűbben tudjanak hozzájutni a fiatalok. Emlékeztetett, január 1-től lép életbe, hogy az állam visszatéríti a vizsgadíját azoknak a 35 év alatti fiataloknak, akik az első idegen nyelvből a nyelvvizsgájukat közép- vagy felsőfokon megszerzik. Ez praktikusan annyit jelent, hogy a 35 évnél fiatalabb vizsgázó, az igazolás benyújtása után megkapja a vizsga díját, maximum 34.500 forintot. Ez az összeg a jelenlegi rendszerben az emelt szintű érettségi díja, s így lehet akár felsőfokú vizsgát is tenni.
Abban bíznak, hogy minél többen tudnak majd idegen nyelvből vizsgát szerezni - jelezte az államtitkár. Novák Katalin közlése szerint az Új Nemzedék Központon keresztül zajlik majd az adminisztráció, az ügyintézés, és mindent elektronikusan kell benyújtani, papírmunka nem lesz. Alapvetően azokat a nyelveket lehet választani, amelyekből emelt szintű érettségi van, s a honosítás díját, illetve minden, akkreditált nyelvvizsga központban szerzett nyelvvizsga díját a fenti összegig megtérítik - mondta.

MTI